Az életünket behálózó gépek kellő védelem nélkül az életünkre is törhetnek.

A dolgok internete, más néven az internet of things (IoT) trend az egyik legizgalmasabb irány a technológia fejlődésében. Az önjáró autók, a hatalmas hálózatban működő, szenzorokkal ellátott mindennapos használati eszközök, a lakásunk, a mobilkészülékeink és idővel a testünkön, vagy azon belül „viselt” érzékelők egy egészen új világ felé terelnek bennünket, aminek már most látszanak a veszélyei.

Életet is menthet a védelem

Ahogy az eddig használt hálózati megoldások, úgy az IoT is több ponton támadható, amit a SmartCommerce munkatársai által talált videó kellően plasztikusan mutat be. A DARPA finanszírozásában működő NICTA fejlesztői csoport már most egy olyan kernelen dolgozik, ami képes kiszűrni a hálózatba kötött eszközök, rendszereket ért támadásokat, illetve meg tudja akadályozni, hogy a beavatkozó a hálózat többi eszközéhez is hozzáférjen.

A kutatók több példát hoznak fel arra, hogy mekkora (az eddigieknél sokkal hatékonyabb) védelemre van szükség például egy sofőr nélküli autó esetében, hogy egy, a közelben közlekedő gépjárműből ne lehessen megbabrálni a féket, vagy a légzsákokat. De hasonló probléma léphet fel az ház működését, fűtését, hűtését és egyéb funkcióit kiszolgáló, távolról vezérelhető rendszer, vagy egy egyszerű készpénzt automata esetében.

A NICTA által kifejlesztett kernel az operációs rendszer legalsó rétegeként védi a csatlakoztatott eszközöket a nem megszokott parancsoktól és utasításoktól, amit a csoport drónok reptetésével mutat be.

Illusztráció: Sogeti

Piaci hírek

Látótávolságra került a 3D-nyomtatott emberi bőr

Svéd kutatóknak sikerült áttörésként értékelt eredményeket felmutatni egy olyan területen, amely a következő szintre emelheti az orvostudományt.
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.