Kiberfenyegetettségi Hírszerzés-integráló Központ néven új állami intézmény létrehozását jelentette be az amerikai elnök tanácsadója. Az ügynökségi központ célja a megnövekedett számú kibertámadások elleni védekezés és elhárítás összefogása.

2009-hez képest ötszörösére nőtt az USA-t ért internetes támadások száma. Többek között ezzel indokolta Lisa Monaco, Barack Obama elnök terrorelhárítási és belbiztonsági tanácsadója azt a lépést, miszerint Kiberfenyegetettségi Hírszerzés-integráló Központ (Cyber Threat Intelligence Integration Center, CTIIC) néven egy új ügynökségi szervezetet hoznak létre.

Összehangolt védekezés

A frissen felállítandó hírszerzési központ egyfajta koordinátorként működik majd. A különböző kormányzati szervektől érkező, online fenyegetettségekkel kapcsolatos adatokat összegyűjtik, illetve eljuttatják más szövetéségi intézményekhez. A CTIIC irányítása James Clapper kezébe kerül, aki a nemzeti hírszerzés igazgatója. Az Obama-adminisztráció azt is szeretné elérni, hogy a kormányzat és a magánszektor kezében lévő vállalatok között fokozottabb legyen az együttműködés, akár az információmegosztás, akár a támadások elleni védekezés kérdéskörében.

Az intézkedés közvetlen előzménye a tavalyi év végén, a Sony Pictures ellen elkövetett hackertámadás volt. A nagy port kavart ügyben az amerikai hatóságok Észak-Koreát jelölték meg a támadás forrásaként, amit a távol-keleti rezsim határozottan visszautasított. Ez az eset egyébként jó példa arra, hogy az internetes támadások célja immár nem feltétlenül a kémkedés vagy éppen a közvetlen pénzszerzés. Egyre gyakrabban állnak a háttérben politikai indokok is. Mint ahogy az Iszlám Állam erre néhány napja újabb példát hozott azzal, hogy átvette az irányítást a Newsweek magazin Twitter-fiókja felett.

Világok harca

A kormányzati szervek tevékenységének jobb összehangolását azért is sürgette a biztonsági tanácsadó, mert a fokozódó támadások mögött gyakran nem elszigetelt bünözői csoportok, hanem az USA-val nem feltétlenül szimpatizáló országok állnak. Monaco négy ilyen ellenséges államot néven is nevezett. Mint mondta, a legnagyobb fenyegetést Kína, Oroszország, Irán és a már említett Észak-Korea jelenti.

Az persze más kérdés, és a tájékoztatón nyilván nem hangzott el, hogy az Egyesült Államok maga sem feltétlenül utasítja el a kiberhadviselést, ha érdekei úgy kívánják. Mint ismeretes, 2010-ben szabadult el a Stuxnet vírus, amelyről ugyan hivatalosan nem ismerték el, de egyfalja nyílt titok, hogy amerikai és izraeli katonai forrásokból származik. (Ezt sok más forrás mellett például Edward Snowden, az elmúlt évek legnagyobb hatású kiszivárogtatója is megerősítette.) A vírus elsődleges célja az volt, hogy káoszt teremtsen az iráni Natanz urándúsító üzemének működésében. Időközben persze a kártevő (mint a vírusok általában) irányíthatatlanná vált, és fertőzni kezdett világszerte.

Biztonság

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.