A The Wall Street Journal brüsszeli forrásai szerint zöld utat kapott az újabb uniós versenyjogi vizsgálat előkészítése, amely ezúttal az Alphabet-Google dominanciáját, illetve az erőfölényével való visszaélést venné górcső alá az online hirdetési piacon. A WSJ beszámolója szerint a hivatalos bejelentésre már a jövő hónapban sor kerülhet, bár a lap értesüléseit egyelőre sem az Európai Bizottság, sem a Google nem erősítette meg.
Az Európai Bizottság állítólag hét végéig adott időt a Google piaci riválisainak, hogy leadják a vádakat alátámasztó dokumentációikat, egyben felszólította őket, hogy tegyék lehetővé a Google számára is a szóban forgó bizalmas információkhoz való hozzáférést.
Megint az a bizonyos erőfölény
Az Unió korábban már két trösztellenes vizsgálatot is indított a dotkom cégóriás ellen: az első a keresőtalálatok feltételezett manipulációját érinteti, amely a vádak szerint a Google saját termékeit a versenytársakénál előnyösebb helyen tünteti fel. Második alkalommal az androidos eszközgyártókkal szembeni gyakorlat került terítékre, azt feltételezve, hogy a Google rájuk kényszeríti saját alkalmazásainak telepítését és keresőjének alapértelmezett beállítását.
Az EB versenyjogi biztosa, Margrethe Vestager már tavaly nyáron jelezte, hogy a szervezet már foglalkozik a Google hirdetési szolgáltatásaival, amelyekkel szemben először még elődje, Joaquín Almunia fogalmazott meg aggályokat. Az elmúlt évben az Alphabet 75 milliárdos éves bevételének kilenc tized része a Google hirdetésekből származott.
A gyanú szerint a vállalat megakadályozza vagy megnehezíti, hogy a különféle weboldalak üzemeltetői olyan hirdetési megoldásokat alkalmazzanak, amelyek rivalizálnak a Google saját hirdetési üzletével; emellett arról is szó volt, hogy a feltételezések szerint a társaság azt is szándékosan megnehezíti, hogy hirdetői átköltözzenek más hirdetési platformokra.
Nem nyugszanak a kiadók sem
Érdekesség, hogy a News Corp, a The Wall Street Journalt is kiadó médiabirodalom ugyancsak panasszal fordult az EB-hez a Google üzleti gyakorlatával kapcsolatban. Ebben egyebek mellett azt kifogásolja, hogy a cég keresőszolgáltatása azzal a módszerrel tartja fent dominanciáját, hogy a kiadók jogvédett tartalmainak begyűjtésével (scraping) és másolásával, illetve az így nyert szövegtöredékekkel gazdagítja keresőtalálatait.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak