Mintha az irigyelt amerikai elitegyetemek szelleme költözött volna Budapestre a Templeton Talk képében.

A nyitottság, az innováció és a hálózatépítés jegyében folyik a munka az egy éve indult izgalmas tehetséggondozó program, a Magyar Junior Tempelton Fellow. A programot a Templeton World Charity Foundation finanszírozza, de társfinanszírozóként beszállt a European Social Fund és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a szakmai hátteret pedig a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) biztosította. A célokról tavaly ősszel a hazai tehetséggondozás motorja, Csermely Péter biokémikus-hálózatkutató beszélt lapunknak.

Az tényleges munka idén márciusban indult. 20 ezer pályázóból 315-en vehettek részt a személyre szabott tehetségfejlesztésben. A részvevők több száz programon vesznek részt. Az eredményekről a kívülállók is ízelítőt kapnak a Templeton Talk rendezvénysorozatból. Ezeken a fellow-k és meghívott előadók, mentorok adtak elő.

A három rendezvényen a fellow-k mellett előadott többek között Küllői Péter, a Mosoly Alapítvány és a Bátor Tábor alapítója, Klein Dávid hegymászó, Meskó Bertalan orvosi jövőkutató és Horgas Péter, díszlet- és jelmeztervező.

A tehetséget is meg kell tanulni

A sorozat záróeseményét Csermely Péter előadása nyitotta. alapozta meg a témát. Előadásának címe: Tehetség, bölcsesség, integritás, lélekfejlődés, karizma. Hogyan érjük el, hogyan segítenek ebben a hálózatok? Csermely hangsúlyozta: a tehetség sokféle lehet, de mindegyikben közös, hogy kell hozzá kreativitás. Ezzel kapcsolatban híres matematikus, Pioncarét, aki szerint a kreativitás olyan dolgok összekapcsolása, amelyek nagyon távol állnak egymástól. Más – talán költőibb megfogalmazásban: ahol a tér nagyon tág két gondolat struktúrája között, ott lehet eredetiséggel kitölteni az űrt.

A kreativitáshoz szükséges bizonyos képességek. Ilyen a nézőpontváltás képessége, hogy megláthassuk a régiben az újat, a szerepváltás képessége, hogy képesek legyünk konfliktusok feloldására. Emellett – ami már az együttműködés szükségességét hangsúlyozza – Csermely fontosnak érzi egy Csíkszentmihályi Mihály által leírt képességet: hogy valaki képes legyen új játékteret definiálni, és azt közössé tenni, megosztani. Erre épülnek például a startupok. Szükség van az innovatív gondolkodásra is, azaz az új feltalálásának képességére.

A kreativitás mellett fontos a szelekció is, ahogy a brainstormingoknál is két szakasz van: a szabad ötletelés után az ötletek rendezése következik, azaz az optimális ötletek kiválasztása.

Ehhez szorosan kapcsolódik a hálózatképzés. Ha új helyzet következik be, akkor a közösségek rendszerint addigi tudásukra építve zártabbá válnak. Pedig az ilyen helyzetekben kell új kapcsolatokat építeni, ahonnan új impulzusokat tudunk kapni a megoldáshoz. Ehhez hídszerepet felvállaló emberekre van szükség.

Ahogy a fellow-k látják

A fellow-k előadása hasonló tematika mentén haladt. A közgazdász Farkas Dezső egy gyerekek körében végzett kutatásának mutatta be néhány eredményét. Több mint 600 középiskolás diák megkérdezésével a siker mibenlétét kutatta. A legtöbben (44,5 százalék) sikerként a cél elérését jelölték meg. A második helyen a boldogság (17,1 százalék) került, majd a pénz (14,2 százalék).

Előadásának mondanivalója kapcsolódott Csermely Péter azon gondolatmenetéhez, melyben a kreatív hídszerepről beszélt. Ehhez ugyanis pozitív önértékelés, másokról megfogalmazott pozitív üzenetek kellenek, amelyek megteremtik a lehetőség a felénk irányuló pozitív visszajelzésekre. Ez pedig erősíti a pozitív önértékelést.

Bencsik Eszter egyetemi hallgató a biotechnológiáról, Pallai Károly irodalomtörténész, óceanista az akarat szerepéről beszélt. Az előadásokról készült videofelvételek a Templeton Program oldalán megtekinthetők.

Közösség & HR

Szervertűz miatt halt le a dél-koreai államigazgatás

A baleset múlt hét pénteken történt, de még vasárnap este is több mint 600 kormányzati szolgáltatás nem volt elérhető.
 
A vállalati storage-nek már nem csak teljesítményben és biztonságban kell versenyképesnek lennie, hanem a fenntartható működés, energiahatékonyság és környezeti megfelelés szempontjából is.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Hirdetés

Hatékony adattárolás, biztonságosabb működés: HPE storage az EURO ONE szakértelmével

Az adatmennyiség rohamos növekedése, a kritikus üzleti alkalmazások rendelkezésre állási követelményei és a kiberbiztonsági fenyegetések mind olyan tényezők, amelyek túlmutatnak a hagyományos storage-megoldások képességein.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.