Lassan a mesterséges intelligenciával foglalkozó startupoknak azért kell küzdeniük, hogy ne vásárolják fel őket a nagy technológiai cégek.

Az idei első negyedévben több mint kétszer annyi mesterséges intelligenciával (AI – Artificial Intelligence) foglalkozó startupot vásároltak fel a technológiai óriáscégek, mint az előző év azonos időszakában.

Az idei első negyedév egyik legnagyobb ügylete azonban egy hagyományos iparághoz kötődik: a Ford – amely épp a közelmúltban esett át egy vezércserén – 1 milliárd dollárt fektetett az önvezető technológiát fejlesztő Argo AI nevű cégbe, amelyet egy volt google-ös, Bryan Salesky, valamint egy volt uberes, Peter Rander alapított. Salesky előtte a Google-nél az önvezető autókkal összefüggő hardverfejlesztésekért felelt, Mindketten ugyanilyen területen dolgoztak előző munkahelyükön is, Rander pedig az Uber önvezető projektjéért is felelő Advanced Technologies Groupnál volt vezető mérnök. A Ford befektetése egyben azt is mutatja, mennyire kapósak az AI-cégek: az Argo AI gyakorlatilag az alapítása pillanatában az autógyártó tulajdonába került, bár önállóságát megőrizte. Tehát termék még nem, legfeljebb ígéretes koncepció lehetett a birtokában.

Továbbra is a Google a legaktívabb

Amint korábban is írtuk, az Alphabet (Google) a legaktívabb ezen a területen. A CB Insights adatai szerint 2012 óta tizenegy AI-startupot vásárolt fel a vállalat, köztük például a DeepMindot több mint 600 ezer dollárért, amelynek algoritmusa már a jobb go játékosokat is képes legyőzni.

A felvásárlási verseny két másik dobogósa, az Apple (7 felvásárlás) és a Facebook (5 felvásárlás) együttesen is csak 12 AI-startupot szerzett ugyanebben az időszakban. Az Apple azóta azonban ismét bevásárolt: a májusban megszerzett Lattice Data gépi tanulás felhasználásával próbálja strukturált adattá alakítani az összes fellelhető adat 70-80 százalékát kitevő strukturálatlan, a cég szóhasználatában sötét adatokat (dark data).

A harmadik helyen egyébként holtverseny alakult ki a Facebook, az Intel és a Microsoft között, mindhárom cég 5-5 AI-startuppal gazdagította portfólióját az elmúlt öt évben.

A Twitter minden nehézsége ellenére szintén a legaktívabb felvásárlók között van, az elmúlt öt évben négy AI-s startupot is megszerzett. A nagy felvásárlókkal szemben azonban kicsit később ébredt, az első jelentősebb céget 2014 közepén szerezte meg: a 2013-ban alapított MADBITS megoldásait a képi tartalmak kereséséhez akarta felhasználni. A legjelentősebb felvásárlása azonban a londoni székhelyű Magic Pony volt, amely a gépi tanulás képfeldolgozásban történő alkalmazásán dolgozott.

Az utóbbi évben felgyorsultak az események

A fenti grafikonból jól látható, hogy 2015 végétől látványosan megugrott az érdeklődés az AI-startupok iránt. A tavalyi utolsó negyedév (valószínűleg szezonális) visszaesését leszámítva folyamatosan nőtt a felvásárlási aktivitás.

 
CB Insights AI M&A ügyletek
Infogram


A felvásárlásban aktív vállalatok nem akartak beszélni a Reutersnek akvizíciós stratégiájukról. A szakértők azonban úgy látják, hogy a nagy szereplők elsősorban szolgáltatásplatformot építenek, míg a startupok speciális intelligens appok fejlesztésének irányába mozdulnak el. A startupoknak akkor érdemes a felvásárlásban gondolkodni, ha a mesterséges intelligencia alapproblémával akarnak foglalkozni. Erre a nagyobb vállalatok jobb környezetet tudnak biztosítani. De ha egy startup gyökeresen új megoldásban gondolkodik, amellyel új területeket tud lefedni, érdemesebb az önálló útban gondolkodnia. Ezt a szenzorok, a mobilitás és az AI egészégügyi alkalmazásában utazó Forward nevű startup CEO-ja, Adrian Aoun mondta a Reutersnek. És ő nyilván tudja, hogy mit beszél, hiszen korábban dolgozott a Google-nek is. (A 2016-ban alapított Forward beindításához egyébként olyan befektetők adták össze a pénzt, mint a Google-elnök Eric Schmidt, a Salesforce-főnök Marc Benioff vagy az Uber társalapítója, Garrett Camp.)

A függetlenségüket megőrző startupokon egyébként nagy a nyomás. A Clarifai alapító-vezetője, Matthew Zeiler például azt állította, hogy cége 2013-as alapítása óta már vagy tucatszor megkörnyékezték felvásárlási és partnerségi ajánlattal, egyelőre sikertelenül. Zeiler szerint egyébként a Google-nek nyomasztó a fölénye, szinte minden vállalattal versenyez a világon. Ezért nagyon meg kell fontolni, ha valaki a keresőóriással lép partnerségre AI-ügyben is.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.