A kínai gyártó folytatja az Ascend P sorozatot és egyszerre két készülékkel teszi ezt meg hamarosan.

Miközben aktívan cikkezünk a kínai gyártók megerősödéséről, nem szabad megfeledkezni arról a vállalatról, amely 2013-ban 34 százalékkal tudta növelni a nyereségét, és noha továbbra is a hálózatok építése hozza a bevételek nagy részét, a mobilos üzletág folyamatosan fejlődik.

Hatra jön a hét

Ebben nagy szerepe volt tavaly az Ascend sorozat P6-os készülékének, amiről mi is túlnyomórészt pozitív kritikát írtunk. A Huawei mobilkészülék stratégiájának egyik (ha nem A) legfontosabb eleme a P széria, így nem meglepő, hogy idén a 7-es kiadással jelentkezik a cég. Ennek pontos paramétereiről egyelőre nincsenek hivatalos információk, nem hivatalosak viszont annál több.

Ezekből azt lehet kihámozni, hogy minden részlethez hozzányúltak kicsit a kínai szakemberek, így most már egy 5 colos (a P6-osé 4,7”-os volt), full HD felbontású panelt kapott az utód. A további hardverlista egy versenyképes, de nem a teljesítmény hajhászásra utazó mobil képét rajzolja ki előttünk. A mobil lelke egy négymagos, magonként 1,6 GHz-es órajelen működő HiSilicon processzor lesz, ami a Huawei által tervezett és gyártott SoC. Memóriából a hírek szerint 2 GB jut majd a telefonba, a hátlapra egy 13, az előlapra pedig egy 8 megapixeles objektív kerül.

Mindezt egy 2460 mAh-s akku tartja életben, az alapokat pedig szokás szerint az Android, annak is a KitKat (4.4) verziója adja. A pletykák arról is beszélnek, hogy a mára kissé már megkopott Emotion UI kezelőfelület is egy teljesen új verziót kap a P7 kedvéért, aminek bemutatásáról már egy hivatalos beharangozó videó is készült. A rövid filmben megjelenő mobil minden bizonnyal a P7 és ha ez így van, akkor a formanyelv nem sokat fog változni: szögletes sarkok, fém keret, és valószínűleg szálcsiszolt (vagy olyan hatású) hátlap.

A mini/compact mánia folytatódik

A pontos részletekre, információkra és remélhetőleg a várható árakra egészen május 7-ig kell várni, mert a Huawei ekkor mutatja be az új mobilt Párizsban. Nem kell viszont várni a hamarosan érkező új csúcsmobil „fékezett habzású” kiadásának részleteire, de lehet, hogy közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy inkább a P6 újra kiadásáról van szó.

Huawei Ascend P7 mini

Bárhogy is legyen, az Ascend P7 mini névre hallgató készülék csendben, minden felhajtás nélkül jelent meg a gyártó oldalán és valószínűleg ez a modell lesz az árháború egyik legerősebbe eszköze. A mini kitétel a 4,5 colos, 960 × 540 képpont felbontású, In-cell technológiás TFT kijelzőnek szól, viszont a P7 mini vastagabb lesz, mint annak idején a P6 volt (6,2 mm vs. 7,8 mm). A processzor itt is négymagos, de a Qualcomm Snapdragon 400-as chipset került bele, amit csak 1 GB RAM támogat. A háttértár 8 gigabájt, ami azonban microSD-vel tovább bővíthető igény szerint.

A két kamera 8 és 5 megapixeles, az akkumulátor 2000 mAh-s, van 4G támogatás is, itt azonban még az eggyel régebbi, 4.3-as Android adja az alapokat a Huawei kezelőfelülete, az Emotion UI 2.0 Lite képében. A mini kiadás áráról egyelőre nem lehet tudni közelebbit, de május 7-én valószínűleg ez is ki fog derülni. 

Konzumer tech

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.