A túl nagy volatilitásra és a magas tranzakciós költségekre hivatkozva a Valve beszünteti online piacterén a kriptovaluta használatát.

Az online játékok szerelmeseinek mostantól más megoldást kell találni, ha újabb szoftverekre vágynak. A Steam áruházat üzemeltető Valve ugyanis bő másfél évvel a bevezetése után (egyelőre) felfüggeszti a bitcoinos tranzakciók lehetőségét.

Túl hektikus, drága és lassú

A cég közleménye szerint a lépésre elsősorban két okból volt szükség. Ezek közül az egyik a kriptovaluta elképesztő mértékű volatilitása, a másik pedig a folyamatosan emelkedő tranzakciós költségek. Ehhez járul még hozzá, hogy a bitcoin népszerűségével együtt a tranzakciók átfutási ideje is egyre hosszabbra nyúlik, ami további gondokat jelent a cégnek az vásárlókkal történő elszámoláskor.

Azt ugyan a Valve is elismeri, hogy a bitcoin mindig is hajlamos volt nagy árfolyam-kilengéseket produkálni, de amit az utóbbi hónapokban produkált, az szerintük már túl megy a kezelhetőség határán. Ami a járulékos költségeket illeti: a 2016 tavaszán még nagyjából 20 centre rúgó tranzakciós díjak mostanra megközelítették a 20 dolláros értéket. Ez természetszerűleg nagy problémát jelent akkor, ha az ügyfelek 5-10-20 dolláros termékeket akarnak a virtuális kosarukba pakolni.

Az igazi gondok azonban csak a vásárlás után következnek. A gyakran nagyon hosszúra nyúló ellenőrzési folyamat és a hektikusan változó árfolyam miatt elképzelhető, hogy amit az adott pillanatban az ügyfél korrekten kifizetett, a tranzakció tényleges elszámolásakor már kevésnek bizonyul. Ilyenkor a Valve vagy visszafizette a bitcoint, vagy felszólítja a vásárlót, hogy pótlólagos befizetéssel rendezze az árfolyamesés miatt keletkezett különbözetet. Ez viszont egy újabb átutalási kört nyit, ami esetleg megint akkorra fejezdődik be, hogy már nem is stimmel a végösszeg. Ezekre a pótlólagos tranzakciókra pedig ugyanúgy fizetni kell a már említett horribilis extra díjat.

A Valve bejegyzése azzal zárul, hogy ugyan most felhagynak a bitcoin befogadásával, de figyelik a lehetőségeket, és egy későbbi időpontban újragondolhatják a témát.

Alternatívák és kerülőutak 

A vásárlóközönség első reakciója meglehetősen vegyesnek mondható. Rengetegen ajánlanak különböző alternatív, ugyancsak blockchain rendszerű fizetési megoldást, amelyek kisebb volatilitást produkálnak, lényegesen kevesebb különdíjjal járnak és a tranzakció is szinte azonnal végbemegy. Sokan említik például a litecoint, de gyakran feltűnik a vertcoin is a hozzászólásokban.

Mások inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy ettől még a bitconnal rendelkezőknek nem kell a kardjukba dőlni, hiszen különböző csatornákon keresztül úgyis valódi pénzzé lehet váltani a kriptovalutát, amivel aztán nyugodtan fizethetnek az online piactéren. Ilyen lehetőség például a bitcoinok átforgatása PayPal számlára, amelyet természetesen elfogad a Valve.

Rekordok éve

Érdekes egybeesés, hogy csak tegnap, azaz a Valve döntésének bejelentésekor a bitcoin árfolyama közel 20 százalékot emelkedett, jelenleg pedig abszolút rekordokat döntögetve már a 15 ezer dolláros szintet ostromolja. Hogy a hektikusságot jól érzékeltessük, elég csak a mindössze három nappal ezelőtt megjelent anyagunkat idézni, amelyben a lélektani 10 ezer dolláros szint áttörésével kapcsolatos fejleményeket boncolgatjuk. Egy bitcoinért egyébként év elején még nem adtak ezer dollárt sem.

A bitcoin árfolyamának alakulása 2010-től

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.