A távol-keleti országban indult be elsőként az új generációs kommunikációs technológia, ám a szolgáltatók a jelek szerint nem az ígért tempóban telepítik a hálózatot.

Kemény és meglehetősen ritka lépésre szánta el magát a dél-koreai kormány. A ZDNET beszámolója szerint az illetékes minisztérium pénteken azt közölte, hogy megvonják a távközlési cégektől a még 2018-ben elnyert 28 GHz-es spektrumot. Az indoklás szerint a cégek az elmúlt években nem az elvárásoknak megfelelő mértékben és ütemben fektettek be az 5G kiépítéséhez szükséges infrastruktúrába.  

A döntés következtében a KT és az LG Uplus elveszti a pályázaton elnyert 28 GHz-es tartomány használati jogát. A legnagyobb piaci szereplő, az SK Telecom esetében pedig 6 hónappal lerövidítették a használati időt. Utóbbi csak abban az esetben tarthatja meg a későbbiekben a spektrum használatának jogát, amennyiben jövő májusig elkészül 15 ezer olyan állomással, amely a 28 GHz-es kommunikációt biztosítja.

A hírközlésért is felelős Tudományos és Informatikai Minisztériumban azért született meg ez a drasztikus döntés, mert a szolgáltatók nem teljesítették a 2018-as megállapodásban megfogalmazott vállalásaikat. Öt évvel ezelőtt a három cég azzal a feltétellel nyerte el a 3,5 GHz-es és a 28 GHz-es spektrum használatának jogát, hogy spektrumonként 22,5, illetve 15 ezer rádióállomást építenek.

A minisztérium által idén áprilisban végzett felülvizsgálat során a szolgáltatók mindannyian megfeleltek a 3,5 GHz-es spektrumra vonatkozó minimumkövetelménynek, de a 28 GHz-es spektrum esetében egyetemlegesen elbuktak. Tették mindezt úgy, hogy kormányzati oldalról folyamatosan ösztönözték őket az ígéret betartására. A minisztérium mai tájékoztatója szerint a szolgáltatók még a minimális számú 28 GHz-es rádióállomást sem építették ki, és nem kínáltak a fogyasztóknak a spektrumot támogató okostelefonokat.

Beérik kevesebbel

A 28 GHz-es tartomány hanyagolását az indokolhatja, hogy az kisebb "testvéréhez" képest szűkebb lefedettségi területtel rendelkezik. A minisztérium szerint ugyanakkor sűrűn lakott területeken ennek ellenére jól használható a forgalom elosztására, valamint szükség van rá olyan új szolgáltatások fejlesztéséhez, amelyek a virtuális- és kiterjesztett valóságra építenek.

Koreában még 2019 áprilisában indult be az első 5G-s kereskedelmi szolgáltatás, amellyel ha csak néhány órával is, de beelőzték a Verizon amerikai startját. A helyi távközlési vállalatok új generációs hálózatokra fordított kiadásai azonban az évek során nem a remélt szinten alakultak, és fokozatosan lelassultak. A szolgáltatók a maguk részéről a megfelelő kereslet hiányával és a piac éretlenségével magyarázzák a bizonyítványukat.

Érdekesség, hogy épp a napokban jött ki a témában az Ericsson globális kutatása, amelynek legfőbb megállapítása az volt, hogy az 5G elterjedését még a világgazdaságban tapasztalható nehézségek sem fogják érdemben lassítani. A dél-koreai helyzet alapján azonban bőven van még hova fejlődni.

Közösség & HR

CIO Hungary: generációk csatája a digitalizációért

Vagy inkább a digitalizáció harcáról van szó a generációkért? Beszámolónk harmadik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol ezúttal az emberi tényezőre koncentráltunk.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.