Csütörtöktől az ország egész területén megszűnik a földfelszíni analóg televíziós műsorszórás. Az átállás kapcsán az elmúlt hét hónapban több mint 350 ezer dekódert adtak el a kereskedők.

Már csak kevesebb mint egy nap van hátra a digitális átállás második ütemének a lezárásához. Az október 31-én az ország északnyugati és délkeleti területetén kapcsolják le az analóg állomásokat. Az ország középső megyéiben már július 31-én megtörtént a váltás. A négymillió hazai háztartásból mintegy félmillióban eddig szoba- vagy tetőantennával tévéztek, és kizárólag az ingyenesen elérhető M1, az RTL Klub és a TV2 analóg adásait fogták. Ők a jövőben csak úgy tudnak továbbra is ingyenesen televíziózni, ha a meglévő tévékészülékükhöz a digitális adás vételére alkalmas jelátalakítót és antennát csatlakoztatnak, vagy műholdas vevőrendszert telepítenek.

A helyi tévék 245 milliós támogatást kaptak

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) ma összegezték az országos program hozzávetőlegesen 8 milliárd forint költségvetésű lakossági szakaszának a részleteit. Zsuppán Attila kommunikációs igazgató elmondta, hogy az elmúlt egy évben több mint 145 ezer szociálisan rászoruló család igényelt állami támogatást, közülük 135 ezernél már be is szerelték be a digitális adások vételéhez szükséges eszközöket, vagy lehetővé tették a kedvezményes előfizetéses csomagokhoz való hozzáférést. Utóbbit tízezren kérték, a többség jelátalakítót igényelt.

A támogatás a második ütem által érintett területeken még egy hónapig kérhető. Az átálláshoz támogatást igényelhettek a helyi televíziók is, erre 300 millió forintos pályázható központi keret állt rendelkezésre, amiből eddig 36 helyi tévé kapott együttvéve 245 milliót.

November végére szabadul fel a 800 megaherzes sáv

A digitális átállás műszaki és szolgáltatói hátterét biztosító Antenna Hungária Zrt. (AH) a megfelelő hálózatok kiépítésére több éves beruházás keretében összesen 25 milliárd forintot költött. Ennek keretében az NMHH kérésére további 25 átjátszó adót szerelt fel, ezzel a digitális telephelyek száma 90-re, míg a lakossági lefedettség 99 százalékra javult – jelentette be Tóth András, az AH kommunikációs igazgatója. Hozzátette, a 800 megaherzes sávban november végéig az összes frekvenciacserét végrehajtják, a spektrum így az uniós elvárások szerint szabaddá válik a szélessávú mobilszolgáltatások számára.

Még 80-100 ezer háztartásban nincs DVB-T dekóder

Zsuppán Attila a Bitport kérdésére megerősítette, hogy még az év vége előtt meghirdetik a felszabaduló frekvencia értékesítésére a tendert. A pályázatot és a frekvenciákat már ugrásra készen várják a hazai mobilszolgáltatók, örömük azonban egy jó ideig még nem lehet teljes. A digitális átállást ugyanis a szomszédos országok egy részében, például Romániában és Szerbiában még nem hajtották végre. Van, ahol ez akár további két-három évbe is beletelik. Szakértők szerint így előfordulhat, hogy a szomszédban még analóg adásra igénybe vett 800 megaherzes frekvenciák átnyúlhatnak a határon, és zavarhatják a 800 megaherzet használó mobilhálózatokat.

Elhangzott még, hogy az AH szolgáltatási portfoliójából az ingyenes MinDig TV szolgáltatást használó háztartások száma néhány hét alatt több százezerrel bővült, az előfizetéses csomagokat kínáló MinDig TV Extra pedig előlépett a negyedik  legnagyobb hazai fizetős televíziós szolgáltatássá, mivel már közel 130 ezer előfizetővel rendelkezik. A legfrissebb adatok szerint a kiskereskedelemben az elmúlt hét hónap során több mint 350 ezer DVB-T MPEG-4 dekódert értékesítettek. Információink szerint azoknak a háztartásoknak a száma, amelyekben eddig még semmit sem tettek átállásért, 80-100 ezerre tehető, ez az átállásban érintettek nagyjából 2 százaléka.

További újgenerációs szolgáltatásokkal készül az AH

Az AH-nak jövőre két új multiplex áll rendelkezésére, ahol további ingyenes és fizetős csatornákat tud kialakítani. Nem elsődleges cél azonban ma már a csatornakínálat bővítése, sokkal inkább az újfajta lehetőségek bevezetése – emelte ki Tóth András. Ilyen például a tavasszal okostelefonokra és táblagépekre elindított tévés alkalmazás, de a cég hamarosan megjelenik a video-on-demand szolgáltatással is, ebben a hónapban pedig már elindul a hibridtévét (HbbTV) fél évig tartó tesztje is.

A HbbTV a digitális földfelszíni televíziós hálózaton kialakított interaktív szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi szabvány, amely lehetővé teszi, hogy a DVB-T (földfelszíni) vétellel és internetcsatlakozással is rendelkező tévékészülékeken a lineáris televízió- és rádióprogramok mellett internetes hálózaton eljuttatott, különböző multimédiás tartalmakkal is kiegészüljön a MinDig TV szolgáltatás. A féléves kísérleti időszak alatt a tévé-gyártók is fel tudnak készülni a HbbTV funkció aktiválására az itthon eladott készülékekben. Az AH arra is számít, hogy egyre több dekódergyártó is előáll a HbbTV-képes vevőkészülékével.  A HbbTV technológia Európa jó néhány országában (pl. Németország, Franciaország, Hollandia, Svájc) már bizonyított.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.