A hálózatieszköz-gyártó multi két nappal azelőtt kebelezte be az AppDynamics-et, hogy a szoftverfejlesztő cég a tőzsdére lépett volna.

A Cisco Systems tegnap közölte, hogy megállapodott az AppDynamics 3,7 milliárd dolláros felvásárlásáról. A 2008 óta működő San Franciscó-i szoftvercég alkalmazásteljesítmény-menedzsment (APM) megoldásokat fejleszt az elosztott aklamazások problémáinak kezelésére. Az AppDynamics felhőből és on-premise megoldásként is telepíthető platformja lényegében arra teszi képessé az egyre inkább szoftveresen definiált szervezeteket, hogy a komplex szoftverkörnyezetekben is valós időben elemezzék és optimalizálják digitális üzleti teljesítményüket.

A cég vezetői a HP, a BMC, az Oracle, a Sun vagy éppen a McAfee veteránjai, akik komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a teljesítmény- és rendszermenedzsment, illetve az elosztott rendszerek területén , összességében több ezer vállalati szintű megoldás telepítésében vettek már részt. Az Application Intelligence Platform adatok millióit gyűjti be az alkalmazások és az infrastruktúra működéséről, ide értve a felhasználói interakciókat is, az anomáliák elemzése mellett pedig az automatizált hibajavításra és az üzleti folyamatokra gyakorolt hatások visszamérésére is képes.

Majdnem impulzusvásárlás

Az AppDynamics eddigi története során 6 befektetési körben 16 befektetőtől 314,5 millió dollárt szerzett, és a magánkézben lévő társaságot éppen ezen a héten, szerdán vitték volna tőzsdére. A nyilvános részvénykibocsátás előtt mindössze két nappal derült ki, hogy a Cisco a Qatalyst befektetési bank kezdeményezése és közvetítése mellett megyegyezésre jutott az AppDynamics tulajdonosaival – lapértesülések szerint a szombati egyezséget követően 48 óra alatt elintézték a szükséges papírmunkát, ami még a sokkal kisebb léptékű üzletek esetében is villámgyorsnak számítana.

Bár nem ritka, hogy a tőzsdére lépést tervező vállalkozások ezzel párhuzamosan az akvizíció lehetőségét is keresik, a jelek szerint most nem ez történt. A kezdeti nyilvános kibocsátáskor 2 milliárd dollárra értékelt AppDynamics vezetősége állítólag rögtön rábólintott a Cisco 3,7 milliárdos ajánlatára, többre tartva a valódi pénzt, mint azokat az egyelőre nem létező extra dollárokat, amelyeket a részvényárfolyam emelkedésével kereshettek volna. (Az AppDynamics egyik versenytársa, a New Relic egyébként tavaly előtt ment tőzsdére, és papírjainak at értéke a mai napig a kibocsátási árfolyam körül mozog.)

Szoftver förszt

Az év első technológiai részvénykibocsátásából így nem lett semmi, a Cisco viszont szerzett magának egy újabb céget, amely előtt a ciscós nagyvállalati ügyfélkör igen komoly növekedési lehetőségeket nyithat meg. Hasonló volumenű akvizíciót legutóbb majdnem egy évvel ezelőtt ütöttek nyélbe, amikor 1,4 milliárd dollárt fizettek a tárgyak internete (IoT) területén működő Jasper Technologies-ért, de az előző naptári évben 6, azt megelőzően pedig 11 másik társaságot is felvásároltak, jellemzően a szoftverek és szolgáltatások szegmensében.

A Cisco éppen egy hosszú átalakulási folyamat közepén jár, amelynek során az automatizálásra, a bizonsági és analitikai készségekre, a cloud infrastruktúra menedzsmentjére, általában pedig a szoftvertermékekre és az előfizetéses üzleti modellekre helyezi a hangsúlyt a hagyományos hálózati hardvergyártó üzletével szemben. Bár a befektetők mindig azonnali eredményeket követelnek, és nem tapsikolnak örömükben, hogy a társaság összes bevétele már hosszú ideje nem mutat kiugró növekedést, a Cisco üzemi eredménye az elmúlt években háromszor gyorsabban növekedett a forgalmánál, amire általában a fordított arány a jellemző.

A mostani felvásárlásról kiadott közleményében az amerikai óriásvállalat hangsúlyozza, hogy az üzleti alkalmazások ma már létfontosságúak egy piaci vállalkozás sikerében, így az alkalmazások futtatása és jó teljesítménye is fontosabb lesz, mint valaha. Ez egyre nehezebb feladatok elé állítja a vállalati IT szervezeteket, mivel összetett, egymáshoz nem kapcsolódó, nehezen értelmezhető adathalmazt kell kezelniük. A Cisco és az AppDynamics együttesen végponttól végpontig terjedő átláthatóságot biztosít ezekben az alkalmazásokban, amelyek a biztonságos és skálázható megoldásokkal emelik új szintre az üzleti eredményeket – olvasható a Cisco bejelentésében.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.