Piacra dobta első okosotthon-rendszerét az eddig inkább a navigációs eszközeiről és fedélzeti kameráiról ismert Mio.

Magyarországi webáruházában és a nagyobb hazai elektronikai áruházakban e héttől érhető el a cég első okos otthon rendszere a MioSmart. Az eddig jobbára autós navigációs eszközöket és fedélzeti kamerákat gyártó tajvani társaság profilbővítésként szállt be a piacra.

Már a hazai háztartások is nyitottak az okos otthon megoldások iránt

Cosmin Dobranis, a magyarországi és a romániai értékesítésért felelős menedzser a budapesti bejelentésen elmondta, piaci felmérések alapján úgy látják, hogy a háztartások egy jelentős része már nálunk is nyitott az okos otthonnal összefüggő technológiák felé. A fogyasztók 14 százaléka pedig a következő két évben be is szerezne már valamilyen ezzel összefüggő eszközt. Az okos otthon iránt érdeklődők felének a figyelmét elsősorban a biztonsági, energiahatékonysági megoldások keltik fel, de sokakat megfognak az otthoni használatra szánt egészségügyi fejlesztések is.

Az évi 28 milliárd dollár forgalmú Mitac International Corp.-hoz tartozó Mio márka első okosotthonos rendszere a biztonságra épít. A távfelügyeleti megoldás öt különféle eszközből  áll, amelyek egyetlen mobil alkalmazással vezérelhetők. A rendszer elemei különféle egységcsomagokban, illetve külön-külön is elérhetők, 11 ezer és 100 ezer forint közötti áron.  

Közülük a kamera HD minőségű felvételt készít, amit egy egyszerűsített gateway megoldással menthetünk el a személyi felhőbe. A rendszer része az akár babamonitorként is használható mozgásérzékelő szenzor, amelynek hatósugara három méter. Vannak hozzá még a nyílászárókat őrző szenzorok, illetve egy kisméretű központi egység (hub), amely a routert kapcsolja össze az érzékelőkkel.

A cég 2017-ben akar megjelenni egy még fejlettebb kamerával, amelynek a megfigyelési fókusza távolból is ráirányítható egy adott területre. Az ugyancsak jövőre tervezett Smartplugokkal pedig a lakás elektromos rendszere válik távolból kezelhetővé. A bemutatón elhangzott, hogy a rendszer kifejlesztésénél azért választották a közvetlen végponttól végpontig érő (P2P) kommunikációs technológiát, hogy az a hekkertámadásoktól is minél jobban védhető legyen.

Fitneszkarkötők valódi EKG-érzékelővel

A társaság MiVia márkanéven új fitneszkarkötőket is piacra dob a közeljövőben. A család első tagja még az idén megjelenik, különlegessége, hogy valódi EKG-érzékelő található benne, és az eszköz képes követni a szervezeten belül lezajló vegetatív idegrendszeri folyamatokat is. A másik karkötő, amely leginkább a futás közben a szervezetben végbemenő változásokat rögzíti, és a tervezők szándéka szerint amolyan személyi trénerként is használható, a jövő év első negyedévében jelenik meg a kiskereskedelemben.

Konzumer tech

CIO Hungary 2025: aki felkészül, az győz?

Beszámolónk második része a 16. CIO Hungary konferencia első napjáról, benne az elmaradhatatlan biztonsági panellel, amit természetesen már a mesterséges intelligencia is tematizált.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.