Már számtalan szemszögből vizsgálták a piackutatók az okostelefonok második negyedévi értékesítését, most itt az egyes modellek szerinti világrangsor.

A bostoni Strategy Analytics összesítése szerint meglehetősen erős negyedévet zárt az okostelefonok piaca az idei második negyedévben: a gyártók több mint 360 milliót szállítottak világszerte, 5,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az átlagosnál nagyobb kínálat a csúcsmodellek átlagon felüli népszerűségének is köszönhető. Az öt legjobban keresett készülék adta a globális értékesítés egyhatodát.

Az okostelefont feltaláló Apple tartja világelső pozícióját

De nézzük melyek vitték el a képzeletbeli pálmát? Tíz évvel azután is, hogy az Apple piacra dobta első okostelefonját, töretlen az iPhone népszerűsége. A jelenlegi legfrissebb modellcsaládból az iPhone 7-ből és az iPhone 7 Plusból együttesen 32 millió került a második negyedévben a világpiacra, a teljes negyedévi kínálat közel egytizede. Az iPhone 7, a valódi top modell, az eladott készülékek közel 5 százalékát képviseli, de a nagyobb kijelzőjű és drágább iPhone 7 Plusra sem lehet panasza az Apple-nek: egy negyedév alatt több mint 15 millió kerülhetett belőle a felhasználókhoz.    

Az almalogójú készülék népszerűségét az elemzőcég szerint a felhasználóbarát dizájnnal, a telefonhoz fejlesztett alkalmazások rendkívül széles skálájával és a jól megszervezett, kiterjedt kereskedői hálózattal magyarázza.

 

 

Top5 okostelefon 2017/Q2 - Strategy Analytics
Infogram

 

Bejött a Samsungnak a Galaxy S sorozat

A Galaxy Note 7 tavaly őszi fiaskójával megtépázott hírnevét egy időre feledtetni tudta a Samsung, miután tavasszal piacra dobta legújabb készülékcsaládját. A Galaxy S8 és az S8+ az Android legnépszerűbb, egyben a világ harmadik és negyedik legkeresettebb okostelefonjává nőtte ki magát az elmúlt hónapokban. A kétféle típusból együttesen 19 millió darabot szállított a világpiacra a dél-koreai gyártó, ezzel a globális értékesítés 5 százalékát tudhatja magáénak, ebből az S8 részesedése a több 3 százalék.  

A Samsung csúcsmodellek népszerűségét a szakértők az attraktív hajlított kijelzőjével, a gazdag applikációs kínálattal és a számos országban jól kialakított értékesítési hálózattal magyarázzák. Azaz jobbára ugyanazokkal a tényezőkkel, mint amelyeket az iPhone sikere mögött is sejteni vélnek.

A piac már készül a dél-koreai cég szerdai, New York-i bejelentésére, ahol a phablet család legújabb tagját, a Note 8-at mutatják be. A Note 7-hez hasonló mostani nagyszabású kampány előkészületeinek viszont a napokban egy újabb akkumulátor probléma kavart be, ezúttal a Note 4-ekről derült ki, hogy telepük túlmelegedésre hajlamos, vissza is hívják őket.

A Xiaomi csúcsmodellje felfért az ötösfogatra

A bostoni piackutató összesítésében a vezető ötösfogatba még egy ázsiai szállító modellje fért bele a második negyedévben. Ez meglepetésként nem az egyébként a harmadik legnagyobb szállítónak számító rivális Huawei egyik csúcsmodellje, hanem a főként Ázsiában rendkívül dinamikusan terjeszkedő Xiaomi Redmi 4A készüléke lett. A Xiaomi Kínában a negyedik, Indiában a második legnépszerűbb márka, modelljei egyre népszerűbbek Európában is, a közép-kelet-európai térségben a negyedik legnagyobb szállító. Az elemzések alapján a Redmi 4A-ból 5,5 millió jutott a világpiacra, vagyis a teljes okostelefonos értékesítés 2 százaléka.

Mobilitás

Összenő, ami összetartozik: robotkutyák védik az MI-szervereket

A ChatGPT-t és társait kiszolgáló adatközpontok nem "csupán" rengeteg pénzt és erőforrást emésztenek fel, de folyamatos ellenőrzésük és védelmük is komoly feladat.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.