És ezalatt több pénzt termelt a gyártójának, mint előtte bármelyik másik technológiai eszköz. Az elemzők szerint még van pár jó éve, de aztán az ikonikus okostelefon is megadja magát a kiterjesztett valóságnak.
Hirdetés
 

Az Apple tíz évvel ezelőtt, június 29-én dobta piacra legelső érintőképernyős telefonját, a három éven keresztül titokban fejlesztett és 2007 januárjában bemutatott iPhone-t. A készülékből tavaly nyáron adták el az egymilliárdodik darabot, idén márciusban pedig már 1,16 milliárdról beszéltek; ennek alapján valószínű, hogy a tizedik évfordulót 1,2 milliárd körüli eladott mennyiséggel ünnepelhették az Apple-nél.

Ilyen erővel pénzt is nyomtathattak volna

Karrierje során az iPhone több mint 700 milliárd dolláros bevételt és több mint 100 milliárdos nettó profitot hozott a gyártónak, így valószínű, hogy ez minden idők legtöbb nyereséget termelő technikai eszköze. Maga az Apple még 19 milliárdos összes forgalommal zárta a 2006-ot, vagyis az iPhone megjelenése előtti évet, hogy aztán 2016-ra a világ legértékesebb technológiai cégeként már 216 milliárdos bevételt jelentsen.

Az Apple részvényei 2007 január 9-én, az iPhone leleplezésekor 11,94 dolláron álltak, a június végi évfordulón pedig 144,73 dollárt értek. Ez azt jelenti, hogy azóta a vállalat papírjai több mint 1100 százalékkal érnek többet, legnagyobb részt az iPhone-nak köszönhetően. A társaság villámgyors növekedése még látványosabb, ha figyelembe vesszük, hogy az S&P 500-as index ez alatt az idő alatt nagyjából 60 százalékkal emelkedett.

Mai szemmel érdekesnek tűnik visszanézni, hogy a legelső iPhone mit tudott, jobban mondva mit nem tudott. A versenytársainál két-háromszor drágább készülék mai szemmel fájdalmasan lassú online kapcsolattal rendelkezett, sőt egy számítógépre is szükség volt a használatához; még nem létezett a hozzá tartozó alkalmazásáruház sem, és olyan készségek hiányoztak belőle, mint például az elforgatható képernyő vagy a szöveg kivágása és beillesztése.

Semmi sem tart örökké, még az iPhone sem

A felhasználókat azonban a jelek szerint nem zavarta, hogy az Apple csak lassan csepegteti a manapság már alapvetőnek számító funkciókat. Az iPhone minden új verziója egyre népszerűbb lett, és közvetve egész iparágakat tett hidegre. Az amerikai Consumer Technology Association adatai szerint 2007 és 2016 között a digitális kamerák piaca 66 százalékkal, a hordozható médialejátszók (MP3) forgalma 87 százalékkal, a hordozható navigációs eszközök eladásai pedig 80 százalékkal estek vissza.

Az elemzők ugyanakkor egyre gyakrabban írnak arról, hogy az iPhone uralma is a végéhez közeledik. A Loup Ventures szerint például az Apple okostelefonjainak eladásai a következő évtizedben folyamatosan visszaesnek majd, és erre az Apple is időben felkészül: a vállalat már javában dolgozik az érthetőség kedvéért "Apple Glass" néven emlegetett terméken, amivel meglovagolhatja a kiterjesztett és virtuális valóság konzumerizációját.

Erre utalnak az utóbbi időben nyélbe ütött cégfelvásárlások vagy a benyújtott szabadalmak is, sőt az Apple már elismert szakambereket is elkezdett magához csábítani, mint például a Microsoft HoloLens projektjének egyik vezetőjét. Mivel a társaság a múltban sem ijedt meg attól, ha a jövőbeni sikerek érdekében saját termékeit kellett kannibalizálnia, jó esély van rá, hogy a cég következő nagy dobása a virtuális vagy kiterjesztett valóság területéről érkezik majd.

Konzumer tech

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.