Mától Budapest is csatlakozik az Uber világhódító rendszeréhez. Patrick Studenerrel, a cég régiós terjeszkedésért felelős vezetőjével beszélgettünk.

A világ legértékesebb startupjaként nyilvántartott Uber az a vállalkozás, amelynek sikerült tudatosítani a gazdasági szereplőkben, hogy az internettel összekötött okostelefon valóban mindent megváltoztathat. Az alternatív személyfuvarozási lehetőségnek platformot nyújtó Uber működésével kapcsolatban egyelőre sok kérdés merül fel, nem véletlen, hogy több városban tüntetések, tiltakozások kísérték a cég tevékenységét. Mától Budapesten is elérhető az Uber, aminek kapcsán (a hazai médiumok közül elsőként) a cég régiós terjeszkedésért felelős vezetőjével, Patrick Studenerrel beszélgettünk.

Budapest készen áll az Uberre

Studener első körben azt tette egyértelművé, hogy az Uber nem végez személyfuvarozással, taxizással összefüggő tevékenységet, mivel a cégre egy technológiai platformot biztosító felületre kell tekinteni, amely összekapcsolja a sofőröket az utasokkal. Ez az a kulcsgondolat, ami a következő hónapokban vélhetően sokszor fel fog tűnni a cég kommunikációjában és ez az a mozzanat, amit valószínűleg a legnehezebben fog megérteni és megemészteni a nagyközönség, annak különösen a taxizással foglalkozó része.

Patrick Studener,
az Uber régiós terjeszkedésért felelős vezetője

"Az UberX egy átlátható, visszajelzéseken alapuló rendszer, ami lehetőséget biztosít arra, hogy egyetlen gomb megnyomásával autót kereshessünk magunknak, ha el szeretnénk jutni A-ból B-be" – szól Studener rövid fogalom meghatározása az Uberről. Mivel a cégnek több típusú szolgáltatása van, fontos egyértelműsíteni, hogy Budapesten az autómegosztásos modellel találkozhatunk. A régiónkban legutóbb Prágában indult el a szolgáltatás, ott azonban elsőként a drágább díjszabású, limuzinokat biztosító Uber Black kezdte meg működését, ami Studener szerint egyszerűen azért van, mert ott inkább arra volt igény.

A három hónappal ezelőtti cseh start után Budapest következik, mivel itt érezte az Uber vezetősége a legnagyobb aktivitást, várakozást a szolgáltatással kapcsolatban. A cég weboldalán már eddig is lehetett jelezni, ha valakit érdekel a dolog, de az Uber azt is figyeli, hogy egyes országokból mennyien töltik le próbaképpen az alkalmazást, ami jó fokmérője egy város technikai felkészültségének. „Ezeken kívül természetesen figyeljük a szóban forgó városok okostelefon ellátottságát, és azt, hogy milyen arányú a bankkártyák használata, mivel ez az alapja az Ubernek”, avat be a részletekbe Studener.

Gombnyomásra jön az autó

Az autómegosztás modellje nem ismeretlen fogalom, több ilyen szolgáltatás működik hazánkban is, azonban az Uber egy jelentős, elsősorban technológiai előnnyel bír (a világszintű ismertségről nem is beszélve). Az UberX egy alkalmazás, amiben autót kérhetünk magunknak, a kocsi rendelés pedig mindenféle operátori segítség, közvetítés nélkül történik. Amint leadtuk a rendelést, máris figyelhetjük, hogy milyen autók vannak a környéken, annak ki a sofőrje, milyen autót vezet, milyen értékeléseket kapott eddig.

Ha megfelel az adott sofőr-autó páros, akkor megrendelhetjük, ami után valós időben nyomon követhetjük egy térképen, hogy éppen hol tart az autónk, amit egyébként a fuvar közben is megtehetünk. Utazás közben ugyanez történik, azaz folyamatosan nyomon követhető az útvonal, amivel az oly sokat emlegetett átláthatóság is érvényesül. Az út végén a korábban regisztrált bankkártyánkról fizetünk szintén az alkalmazás segítségével, a díjban a borravaló is benne van, így a készpénz teljes egészében ki van zárva a folyamatokból. Az út végeztével az utas értékeli a sofőrt, de ugyanezt a sofőr is megteszi, azaz a visszajelzési rendszer kölcsönös és a későbbiekben nagyban segíti a szolgáltatás szinten tartását.

Itt elérkeztünk az árazáshoz, ami várhatóan alapjaiban változtatja meg a budapesti közlekedést, hiszen jóval kedvezőbb tarifákról van szó, mint a taxik esetében. Az UberX-nél 300 forintos alapdíjjal kell számolni, azt követően pedig 130 Ft/km, vagy 25 Ft/perc a tarifa attól függően, hogy milyen hosszú az utazás. A hazai egységes taxi díjazás ehhez képest 450 forintos alapdíjjal, illetve 280 forintos kilométer díjjal számol, vagyis az UberX jelentősen olcsóbb. A hazai árak nemzetközi viszonylatban is alacsonynak számít, vagy legalábbis igazodik a helyi viszonyokhoz. Bécsben például 2 euró (több mint 600 forint) az alapdíj, de a percdíj is 86 forint körül mozog (0,28 euró), a km alapú tarifa pedig 1 euró. A sofőröknek befolyó összeg 20  százaléka az Uberé, az elszámolás pedig heti rendszerességgel történik.

Minek nevezzelek?

A beszélgetés során itt jutottunk el először egyfajta holtpontra, mivel kicsit nehezen sikerült tisztázni, hogy a fuvar összege pontosan milyen természetű. Díj, ár, az eddig is emlegetett tarifa, vagy pontosan mi? A megoldást Studener a hozzájárulás fogalmával adta meg, mivel az Uber zsargonjában így nevezik azt a pénzt, amit az utas fizet a sofőrnek. Hozzájárulás az autó megosztásával kapcsolatban felmerült költségekhez, ami a fenntartással, az üzemanyaggal, vagy szervizzel függ össze.

Természetesen az interjú ezen szakaszán igyekeztünk kideríteni azt is, hogy az Uber mennyire felkészült a magyar jogrenddel, adóhatósággal és az ahhoz kapcsolódó bürökrációval kapcsolatos nehézségekkel szemben, de Studener mindössze annyit árult el, hogy jelenleg is folynak egyeztetések a hivatalos szervekkel, és már a piacra lépés előtt tanulmányok álltak rendelkezésükre a helyi gazdasági, jogi viszonyokkal kapcsolatban.

A fentiek fényében az a kérdésünk is megválaszolhatatlanná vált, hogy az UberX sofőrök milyen minőségben dolgoznak? Vállalkozónak minősülnek-e, adóznak-e, ha igen, milyen alapokon, van-e bejelentései kötelezettségük? Studener válasza erre az, hogy ez már nem az ő dolguk, mivel a tevékenységet az autók tulajdonosai végzik, akik az Uberrel mindössze a rendszerbe való belépéshez szükséges papírokat töltik ki, a magyar viszonyok által értelmezhető (vállalkozói, vagy egyéb) szerződést nem kötnek egymással.

Sofőr kerestetik!

Bárki jelentkezhet sofőrnek az Uber weboldalán, és nagy az esélye azzá is válni, ha rendelkezik egy jó műszaki állapotban lévő, 10 évnél nem régebbi személyautóval, van érvényes vezetői engedélye, feddhetetlen előéletű, azaz nem volt dolga a rendőrséggel és a törvénnyel, valamint nincsenek büntető pontjai. Amikor azt firtattuk, hogy ez a feltételrendszer nem feltétlenül szűri ki azokat, akik alkalmatlanok arra, hogy másokat megnyugtató módon és biztonságosan fuvarozzanak, Studener ismét az UberX értékelési rendszerét hozta fel, illetve azt, hogy aki a helyi törvények szerint vezethet, az náluk is lehet sofőr.

„Ha egy sofőr rossz értékeléseket kap, és a csillagokban meghatározott szintje egy bizonyos érték alá esik, akkor megvan a lehetőségünk arra, hogy megvonjuk tőle az engedélyt, így kikerüljön a sofőrök csapatából.” Studener szerint ez a folyamatos, interaktív értékelési rendszer sokkal hatékonyabb, és biztonságosabb, mint bármilyen egyéb, szabályok által meghatározott, időszakos felülvizsgálat, amelyek között akár évek is eltelhetnek.

Az UberX tehát mától indul, az ingyenes alkalmazás mindhárom nagy platformra elérhető, de arra többszöri próbálkozás után sem kaptunk választ, hogy az első napon hány sofőrt találunk majd az utakon. A leendő sofőrök már jelentkezhetnek, de Studener válaszaiból az tűnt ki, hogy most valószínűleg nullán állnak, de nem tartanak attól, hogy ez ne változna meg napokon beül. Az Uber elsődleges feladatai között jelenleg egy helyi adminisztratív csapat létrehozása is szerepel, mivel a szolgáltatással kapcsolatban felmerülő kérdésekre magyar ügyfélszolgálatosok fognak válaszolni.

(Nyitó fotó: Novinky.cz)

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.