A Samsung tovább kísérletezik a mobilos formátumokkal, ezúttal a klasszikus, kihajthatós mobilt újítaná meg.
Biztos akad olyan a Bitport.hu olvasói között, aki nosztalgiával gondol vissza a pár évvel ezelőtti mobilos kínálatra. Az iPhone 2007-es debütálása és az azóta eltelt évek alatt drasztikusan átalakult a mobilkínálat, aminek következtében a hagyományos készülékek piaca egészen apróra zsugorodott, a széthajthatós, úgynevezett flipes mobilok pedig tulajdonképpen eltűntek a színről.

Kihajtom, behajtom  A Samsung tavaly már tett egy próbált, hogy felélessze a kategóriát, de akkor ezt egy drága, luxus mobil képében képzelte el. A cikkünkben elhelyezett képen látható, 3,7 colos külső kijelzővel szerelt készülék különlegessége az volt, hogy kifejezetten erős hardvert kapott (négy magos, 1,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM), viszont kizárólag Kínában forgalmazták, és 3000 dolláros árával nem kifejezetten a tömegeknek szólt.

A tavalyi, kínai piacra szánt Samsung SCH-W2013

A Jackie Chan segítségével reklámozott és piacra dobott mobil nem kapott tehát különösebben nagy visszhangot, most azonban több koreai médium arról cikkezik, hogy a Samsung újra elővette az androidos, flipes mobil tervét. Ezúttal egy megfizethető, Galaxy Folder néven futó modellről van szó, ami a hírek szerint egy 800×480 képpont felbontású érintőkijelzővel és visszafogottabb teljesítménnyel érkezne. Ez azt jelenti, hogy az alfanumerikus billentyűzettel ellátott, LTE-képes mobil a Qualcomm Snapdragon S4 kétmagos processzorát kapná meg, az alapokat pedig az Android 4.2.2-es kiadása, azaz a Jelly Bean adná.

A Samsung az utóbbi években azon dolgozott, hogy a mobilos palettát teljes mértékben lefedje készülékeivel, amibe belefért pár kalandozás is. Ilyen volt a nemrégiben bemutatott, androidos mobillal megtoldott fényképezőgép a Galaxy zoom, ami az érintőképernyővel és szintén Androiddal ellátott Galaxy Camera utódjának tekinthető.

Visszahűti a kedélyeket a Samsung gyenge rekordja 
Samsung Galaxy S4 Zoom: kamerás mobilszörny Androiddal
Samsung Galaxy S4: 10 millió egy hónap alatt

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.