Nem fordul elő gyakran, de ettől még létezik 2500-szoros megtérülés is a technológiai befektetések világában.

A Snap (korábban Snapchat) márciusi tőzsdére menetele kapcsán ismét felpörögtek a túlértékelt dotkom startupokról és a technológiai szektorra jellemző befektetői exitekről szóló spekulációk. Maga a Snap az elsődleges nyilvános kibocsátáskor megállapított 17 dolláros árat már a legelső tőzsdei napján jócskán tűlnőtte. A részvények árfolyama ebben a pillanatban 27 dollár körül áll, de pénteken egyszer már a 29 dolláros szintet is átlépte.

A cég ezzel az  első körben 3,4 milliárd dollárnyi tőkét szerzett, ami az amerikai technológiai szektorban minden idők harmadik legértékesebb bevezetésének számít, egyedül a Facebook és a kínai Alibaba előzi meg a maga 16, illetve 25 milliárd dollárjával. A Snap korai befektetői ennek megfelelően igen jól jártak: a Lightspeed Venture Partners összesen 8 millió dolláros invesztíciója például a Snap tőzsdére lépésének második napjára már 2,1 milliárdot ért.

Ritkán fordul elő, hogy ennyire kijön a lépés

A The Wall Street Journal összeállítása szerint a hasonlóan szerencsés befektetések egész kivételesen ritkák, igaz, akár évtizedes távlatra is meghatározhatják a befektető reputációját. A lap felidézi az Accel Partners 12 évvel ezelőtt elköltött 15 millió dollárját az akkor még Thefacebook nevű weboldalra, amit 2012-ben majdnem négysázz az egyhez arányban kapott vissza a Facebook tőzsdére lépésekor.

A Kleiner Perkins Caufield & Byers 18 éve a Google-re bízott 12 milliója végül 4,8 milliárdot hozott, amit a kockázati tőkebefektető azóta sem tudott megközelíteni. Azóta a közösségi hálózatok felfutásáról is tökéletesen lemaradtak, akkor a Facebook helyett a később gyászos véget ért Friendstert tömték ki; most a Snap esetében némileg kiköszörülték a csorbát, bár későn érkeztek, és "csak" megduplázni sikerült a befektetésüket.

Bár a Kleiner Perkins Caufield & Byers már lezárt néhány sikeres, milliárdokat érő exitet, mint amilyen a Nest Labs felvásárlása is volt, a társulás nem kevés pénzt égetett el a kevésbé jövedelmező befektetések, például a szélsőségesen tőkeintenzív zöld technológiai projektek kapcsán. Az Accel Partners a WSJ-nek nyilatkozó képviselője szerint mindig igyekeznek megtalálni az egyedi karakterisztikával rendelkező befektetési célpontokat, de egy Facebook- vagy Snap-kifutású induló vállalkozás korai felfedezésére nagyjából akkora az esély, mint hogy az emberbe belecsapjon a villám.

Statisztikailag kell sikeresnek lenni

Az egyedi karakterisztikák azonosítása viszont a hasonlat szerint azt jelenti, hogy ha vihar készül, akkor érdemes egy hosszú fémpálcát a magasba tartani. Az Accel Partners például jelenleg azokat a közösségimédia-startupokat keresi, amelyek népszerűsége a fiatal nők körében növekszik a leglátványosabb módon, mivel őket tartják a közeljövő irányzatindítóinak (trend-setter).

Mindezek ellenére a lottó ötöst még a legszerencsésebb kezű startup-befektetők is csak ritkán húzzák ki: az elmúlt évtizedben majdnem 15 ezer amerikai startup jutott pénzhez a kockázatitőke-befektetőktől, és a Dow Jones VentureSource adatai alapján a 15 ezerből mindössze 30 olyan volt, amelynek értékelése a tőzsdére lépéskor elérte az 1 milliárd dolláros határt.

Az alapok most azt remélik, hogy a Snap sikere némi lökést ad a befektetési piacnak, ahol mindenki egyre óvatosabban válogat a nyilvánvalóan túlárazott vállalkozások között. Ahogy arról már korábban is írtunk, egy ideje már nyilvánvalóvá vált, hogy túl sokan szereztek túl sok pénzt kevéssé átgondolt üzleti modellekkel, az exitek gyenge megtérülése pedig nem csak a befektetőket bizonytalanítja el, de a cégek magas értékelése általában is megnehezíti, hogy reális felvásárlási célpont lehessen belőlük.

Ez a tendencia egyébként sokak szerint kedvező lehet az európai startupoknak, amelyek eddig összességében öt és félszer kevesebb befektetői forráshoz jutottak, mint tengerentúli versenytársaik. Minőségük és versenyképességük viszont sokat javult, és egyre jellemzőbb rájuk, hogy kilépnek a globális piacra, viszont egyelőre olcsóbbak a túlárazott amerikai vállalkozásoknál. Az európaiakra a kommentárok szerint kevésbé jellemző a "vanity metrics", vagyis a látványos, de nulla gyakorlati értékkel bíró eredmények favorizálása is.

A Snap esetében ennek éppen az ellenkezőjét láthatjuk, így érdekes kérdés, hogy a cég eredményei mennyiben igazolják majd az újkeletű lelkesedést – különösen az olyan érdekességek miatt, hogy a Snapchat társalapítói a tőzsdei kibocsátás után is a szavazó részvények 90 százalékával rendelkeznek.

Piaci hírek

Felszámolták a Matrixot, a bűnözők külön bejáratú csevegőplatformját

Európán átívelő rendőrségi együttműködésnek köszönhetően sikerült bejutni a kizárólag meghívásos alapon működő alvilági kommunikációs rendszerbe. És ha már bent voltak a nyomozók, némi hallgatózás után le is kapcsolták a villanyt.
 
A software defined network már évek óta velünk él. Csak idő kérdése volt a koncepciót kiterjesztése a WAN-okra.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.