Jelentős javulás érhető el a stroke következtében részlegesen lebénult betegek kezelésében, ha speciális informatikai rásegítést használnak.

Az agyvérzés a leggyakoribb oka annak, hogy valaki élete során mozgását, koordinációját érintő fogyatékosságot szenvedjen. A sérült agy miatt a betegekre hosszú rehabilitációs időszak vár, amely alatt csak nagyon lassan képesek visszanyerni bizonyos képességeket. A St. Louis-ban található Washington University School of Medicine kutatói azonban ígéretes kísérleteken vannak túl, amivel felgyorsítható ez a folyamat.

Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb agyfélteke

A traumán átesetteknél sokszor előfordul, hogy valamelyik kezük többé nem hajlandó végrehajtani az agyból érkező utasításokat. Az agyban a végtagok mozgatásáért az ellentétes félteke felel. Azaz ha egy betegnél a jobb agyfélteke sérül az agyvérzés miatt, akkor esélyes, hogy nem, vagy csak sokkal nehezebben tudja a beteg mozgatni a bal karját. A folyamatban azonban egy röpke pillanatra az agy másik, azonos oldalon található fele is részt vesz, onnan érkezik ugyanis a parancs a másik oldalra, hogy a "gazda" mozogni kíván. Ezt a láncszemet használták ki az egyetem kutatói, és erre építettek egy több technológiai eszközből álló tanító, kisegítő rendszert.

 

 

A megoldás egy kézre illeszthető motorikus kesztyűből, egy agyhullámok érzékelésére alkalmas EEG-s sapkából és az onnan érkező jelek felerősítésére szolgáló számítógépes egységből áll. Ha a páciens be akarja zárni a mondjuk bal kezét, akkor a rendszer "elfogja" a bal agyfélteke üzenetét, és utasítát ad a motoroknak, hogy hajlítsák be az ujjakat. Ezzel kikerülik a sérült jobb féltekét, amelyik a korábbi trauma miatt jelenleg képtelen ellátni a feladatát. A projekt legérdekesebb eleme az, hogy az így trenírozott agy idővel képes hozzáigazodni a körülményekhez és a mozgatással összefüggő feladatokat ép agyi területre csatornázni.

A tesztek során tíz betegnél alkalmazták napi rendszerességgel ezt a kezelést és az eredmények egészen biztatóak. Az alanyoknál három hónap alatt 6,2 pontos javulást regisztráltak azon az összesen 57 fokozatú skálán, amely a motorikus képességek mérésére szolgál. Bár ez nem tűnik soknak, a kutatás vezetőjének elmondása szerint egy ilyen mértékű javulás is lényegesen képes javítani a betegek életminőségét. A fejlesztés a technológia finomodásával még látványosabb eredményekkel kecsegtet.

Egészségünkre!

Az informatika fejlődésének talán az egyik legnagyobb haszonélvezője az egészségügy. Mi is számtalan alkalommal számoltunk be már olyan projektekről, amelyek a gyógyítás hatékonyabbá tételével, az életminőség javításával igyekeznek kihasználni a technológia adta új lehetőségeket. A példákat a szülészek felkészítésénél használt VR-szemüvegtől a hálózatba kötött, hordozható defibrillátorokon és robotsebészeken át egészen a rák IT-megközelítésű gyógyításáig hosszasan sorolhatnánk.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.