Olyan funkcióhoz nyúlnának hozzá, ami miatt felbőszült a teljes Twitter közösség.
Hirdetés
 

Úgy tűnik, hogy a Twitter vezetősége célzottan a felhasználókon teszteli a bevezetni kívánt újdonságokat. Majdnem minden hónapra érkezik egy olyan hír, amitől kiborul a teljes Twitter tábor, ami még akkor is elgondolkodtató, hogy az elégedetlen hangok csak a közösség egy részének véleményét tükrözik. Ezúttal az eddigieknél még kényesebb területről, a tweetek megjelenési sorrendjéről, illetve annak esetleges felrúgásáról indult be a pletyka gépezet.

Majd mi megmondjuk

A lehetséges változtatást a BuzzFeed News szellőztette meg, amit azonnal hatalmas felháborodás hullám követett a mikroblog szolgáltató felületén. Az új funkció a bejegyzések sorrendjére lenne hatással, amelyek egyébként a kezdetektől fogva időrendben sorakoznak egymás után úgy, hogy mindig a legfrissebb bejegyzés található meg legfelül. A tervezett módosítás ezzel szakítana és a Facebook News Feedhez hasonló rendszert vezetne be.

Jack Dorsey, Twitter CEO: a főnöknek az elégedetlen felhasználók mellett az elvándorló szakemberek problémájával is meg kell küzdenie

A tweetek algoritmus alapú rendezése azt jelentené, hogy a felhasználók nem feltétlenül a legfrissebb bejegyzéseket látnák elsőként a sorban, hanem azt, amit a szolgáltatás a követett személyek és az érdeklődési kör alapján nekik valónak gondol. Az üzletileg minden bizonnyal sokkal eladhatóbb megoldással a Twitter azonnalisága, az élő (live) mivolta veszne el, így nem csoda, hogy a hírre a #RIPTwitter hashtag alatt azonnal megindult a heves tiltakozás.

A kulcsszó rövid időn belül első lett a legfelkapottabb témák rangsorában, ami a CEO-t, Jack Dorsey-t arra késztette, hogy több tweetben csillapítsa a kedélyeket, illetve elmagyarázza, hogy miként állnak hozzá a Twitter alapelveihez. Az első üzenetében egy olyan mondat hangzik el, ami nem különösebben hathat nyugtatólag a felhasználókra: „Soha nem terveztük azt, hogy jövő héten hozzányúlunk a timeline sorrendjéhez”.

Miközben ez értelmezhető úgy is, hogy ha a jövő héten nem is, de másik időpontban mégis eljöhet a változtatás, Dorsey a többi bejegyzésében a Twitter valós idejűségének nagyszerűségét emeli ki. Ennek némileg ellentmond a „Míg távol voltál” funkció, ami egyfajta összefoglalója az elmúlt órák fontosabb eseményeinek, viszont egy mozdulattal eltüntethető.

Belassult folyamatok

A CEO tehát cáfolta is az algoritmus bevezetésének hírét, meg nem is, vagyis pontosan úgy járt el, ahogy az összes, hasonlóan lebegtetett változtatással az elmúlt időszakban. Az egyik legismertebb annak megszellőztetése, hogy feloldanák a tweetekre vonatkozó 140 karakteres limitet, amit a mostanihoz hasonló, nem túl boldog reakciók fogadtak. Dorsey a február 6-án posztolt bejegyzéseiben azt bizonygatja, hogy folyamatosan figyelik a felhasználók véleményét, és azok alapján lépnek csak tovább.

A felhasználók megtartása óriási feladat, hiszen a twitteres közösség gyarapodása egyre lassul. A legutóbbi, 2015 harmadik negyedévi beszámoló szerint az aktív havi felhasználói szám 320 millió volt, ami csak 4 milliós növekedést jelentett a második negyedév óta. A tendencia azt vetíti elő, hogy a hamarosan érkező negyedéves beszámolóban már felhasználói szám csökkenésről (vagy stagnálásáról) fog beszámolni a cég, ami a lehetséges változtatások bevezetését várhatóan meg fogja gyorsítani.

Közösség & HR

Így lehet veszélyes egy hiányzó betűkészlet

Új fenyegetéssel kell szembenéznie a Chrome böngészőt használók táborának.
 
Küszöbön áll egy kifejezetten a kis- és középvállalatok számára induló, jelentős részben vissza nem térítendő EU-s támogatást tartalmazó pályázat felhőalapú szolgáltatások bevezetésére. Mégsem csak ettől kell várni a megváltást.

a melléklet támogatója a MiniCRM

Hirdetés

Kitörési pont a kkv-knak

Ahhoz, hogy Magyarország fejlődni tudjon, elengedhetetlen a kis-, és középvállalkozások növekedése. De mi kell ahhoz, hogy ez teljesüljön? Cikkünkből kiderül! (x)

Egy nemzetközi kutatás szerint a szoftvergyártók auditja nem tesz jót az innovációnak, és a versenyt is gátolja. Segítsen felmérni a hazai helyzetet!
A digitális átalakulás szép elv. De ha mindent az azonnali megtérülés és az IT-költségek csökkentése vezérel, akkor csak elv marad – súlyos valós következményekkel. Takács István Péter írása.

Az élethosszig tartó tanulás lesz a legfontosabb képességünk

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Másfél év alatt vált le a Budapest Bank szervezete a GE Capitalról. A folyamatban nagy szerepet kaptak a helyi szállítók is. Kelemen Bálint informatikai vezető (Budapest Bank) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2016 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.