A svájciak három hónapon belül előállnak a saját termékükkel, ami több újítást is fog hozni.

Az intelligens, okostelefonokkal együttműködni képes órák kategóriája elsősorban a mobilgyártókhoz köthető, akik úgy léptek be egy új területre, hogy az órákkal addig szinte semmilyen tapasztalatuk nem volt. Ez a trend jól áthatóan zavarja az évtizedes hagyományokkal bíró órás cégeket, akik a kezdeti sértődöttséget levetve egyre többször mutatják meg, hogy ők miként képzelik el az okosórát.

Töltés nélkül, NFC-vel

Ez eddig inkább a luxus termékeket készítő cégekre volt jellemző, a Bloomberg információi most azonban arra utalnak, hogy a legismertebb svájci márka, a Swatch is hamarosan belép az okosórák piacára. A cég vezérigazgatója, Nick Hayek egyelőre annyit árult el egy interjúban, hogy három hónapon belül megkezdik a forgalmazást, ami azt jelenti, hogy pontosan akkor startolnak el az új termékkel, amikor az Apple Watch is megkezdi útját a vásárlók felé.

A piac és főleg a részvények beizzításához ennyi információ nem biztos, hogy elegendő, azért a CEO további érdekes részletekkel is szolgált. Ilyen például az, hogy a Swatch okosórája NFC-t használ és nem kell majd tölteni az akkumulátorát. A másik emlegetett funkció a mobilfizetésről szól, illetve annyit lehet még tudni, hogy az óra androidos, illetve Windows Phone alapú készülékekkel működik majd együtt.

Hayek és a Swatch egyik bluetooth-os modellje: eddig nem bíztak benne (Fotó: Martial Trezzini/EPA)

A mozaikokból egy olyan óra képe áll össze, amiből a Bluetooth kimarad, hiszen csak ebben az esetben képzelhető el az, hogy nem szükséges tölteni. A mi tippünk az, hogy az óra e-ink kijelzőt kaphat (a Liber8 karperecéhez hasonlóan), ugyanis ebben az esetben kivitelezhető az, hogy töltés nélkül, a mobil NFC chipje által leadott feszültségből táplálkozva működjön. Mindennek fényében az sem meglepő, hogy az iPhone kimarad a támogatott eszközök listájából, hiszen az Apple készülékélben van ugyan NFC, de azt külső alkalmazások számára nem nyitották meg.

Beállnak a sorba

A Swatch belépése a területre kézenfekvőnek tűnik, hiszen a vállalat évtizedek óta dolgozik olyan technológiákon (hajlítható, vékony akkumulátorok, érintőkijelzők), amelyek most mind bevethetők. Ennek ellenére ha van szkeptikus, kritikus vezető, akkor az maga Hayek, aki az elmúlt években egyetlen alkalmat sem mulasztott el, amikor az okosóra jelenségnek be lehetett szólni. Szerinte ezek a termékek semmiképpen sem jelentenek forradalmat, de azt is megjegyezte, hogy a kis kijelzők alkalmatlanon a kommunikációra és az is tarthatatlan, hogy ennyire gyakran kell őket töltőre tenni.

A piac változása, az új termékek megjelenése mégis fordított egyet a Swatch stratégiáján, és valószínűleg az is sokat nyomott a latban, hogy egyre több klasszikus óragyártó (pl. Tag Heuer) okosítja fel termékeit. A Swatch tehát három hónap múlva kirukkol az új órával, addig pedig gőzerővel tárgyal a kereskedelmi partnerekkel, akik lehetővé teszik az órával történő fizetést. 

Piaci hírek

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.