Az automatizáció fejlődése sok hagyományos munkakört tehet zárójelbe, ugyanakkor a megváltozott technológiai környezet egy sor, akár még ma is sci-finek tűnő állást kreálhat.

Már elég sok becslés létezik arra, hogy az előttünk álló viszonylag rövid időtávban hol és mekkora hatása lesz a munkahelyekre a különböző digitalizációs megoldásoknak, az önvezető járművektől a prediktív analitikai rendszereken át a mélytanuló algoritmusokig. A PwC tavasszal például azt tippelte, hogy a világ fejlett gazdaságaiban nagyjából 20-40 százaléka meg fog szűnni a most emberek által betöltött pozícióknak, mindez alig 15 éven belül.

Az éremnek azonban van egy másik oldala is. A robotizáció, a különböző szoftveres és hardveres automatizálási megoldások tényleg értelmetlenné fognak tenni egy sor állást, ám a technológia fejlődésével együtt mindig együtt járt új foglalkozások megjelenése is. Például amikor a lovaskocsikat kezdték az autók leváltani, hirtelen szükség lett benzinkutasra, autószerelőre, stb.

Valami hasonlót próbált most konkrét példákkal illusztrálni a Cognizant szakértői csapata. A digitalizációs, informatikai területen üzleti megoldásokat, tanácsadást kínáló vállalat kiadott egy tanulmányt, amelyben 21, elképzelt új pozíciót ír le, amelyek ugyan ma még ne léteznek, ám egyikük-másikuk nagyon hamar a HR-esek feladatlistáján találhatja magát. A futurisztikus munkahelyekből most csak néhány érdekesebbet emelünk ki, akit bővebben érdekel a téma, annak érdemes átböngésznie az egész anyagot.

A gép-ember menedzsertől az emlékkurátorig

Kezdjük egy könnyen emészthetővel: a gépek és emberek együttműködését felügyelő szakemberrel. Mivel az iparban már évtizedes hagyománya van a robotok használatának és arányuk csak egyre emelkedni fog, nem nehéz elképzelni azt a szintet, ahol egy ilyen pozíció már megkerülhetetlen. A robotok és húsvér kollégáik ideális együttműködésért felelős Man-Machine Teaming Manager feladata lesz kisakkozni, melyek azok a területek a munkafolyamatokban, ahol inkább az emberi agy/kéz tud többet hozzátenni. A cél, hogy ultraproduktív csapat kovácsolódjon a gépek és emberek kollaborációjából.

A személyes adatok fontosságát, értékét ma sem kell különösebben megmagyarázni senkinek. Viszont a Cognizant meglehetősen bátran azt is elképzelte, hogy a jövőben ezek a saját magunkhoz köthető információk nem a nagy internetes cégek (Facebook, Google stb.) kezében lesznek, hanem a jogos tulajdonosnál, azaz nálunk. Ezeket az adatbázisokat aztán mindenki saját belátása szerint dobhatná "piacra", a csomagok kezeléséről, adásvételéről pedig erre szakosodott adatbrókerek gondoskodnának. A Personal Data Broker tehát nem Mol-részvényt árul majd az erre a célra kialakított tőzsdén, hanem egyének személyes adatait.

Szintén elég vad pozíciónak tűnik az Equal Opportunity Employer, aki nagyobb cégeknél, szervezeteknél gondoskodna arról, hogy a társaság megfelelően diverzifikált legyen. Csak éppen ez nem a mostanság már unalomig ismételgetett férfi-női egyenjogúságról, rasszokról, vallási és egyéb arányokról szól majd, hanem arról, hogy a genetikailag módosított (szuper)emberek ne túrják ki mindenhonnan a konzervatívabb körülmények között fogant, illetve élő társaikat.

A kiterjesztett valóság már elkezdett beszivárogni életünkbe, de a java még csak most következik. Amint a technológia a megfelelő szintre ér, szükség lehet olyan kreatív elmékre, akik személyre szabott utazásokat, kalandokat "gyártanak" az arra vevő ügyfélkör számára. Az Augmented Reality Journey Builder tehát egyfajta rendezőként, forgatókönyvíróként funkcionál majd, csak éppen nem a filmvásznon történnek az események, hanem velünk a valódi és virtuális világ találkozásánál.

Ennél is egy fokkal magasabbra kell csavarni a képzeletünket az utoljára hozott példához. A Personal Memory Curator szerepe akkor válhat szükségessé, ha az orvostudomány és a biotechnológia fejlődése miatt egyre hosszabb életet élő embereknél a memóriavesztés, agyi leépülés folyamatát nem tudják párhuzamosan kezelni. Így ugyanis él majd egy csomó idős ember, akik ugyan fizikailag rendben vannak, de az emlékeik egyre csak kopnak.

Itt lép be a képbe a személyes memóriafelügyelő. A virtuális valóság lehetőségeivel élve ő olyan környezetet tud adni az időseknek, amilyet szeretnének. Például újratervezheti fiatalkoruk lakását, de ő lehet a kezelője azoknak a nyilatkozatoknak is, amelyekben az emberek előre megmondják, milyen emlékekkel akarnak tovább élni akkor, ha valaha demens állapotba kerülnének.

Közösség & HR

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.