A botok mellett az új, videó alapú funkciókról szól leginkább a cég fejlesztői konferenciája.

Ahogy az Apple, vagy a Microsoft esetében, úgy a Facebook éves fejlesztői konferenciája is fontos helyszíne a cégek szolgáltatásaival kapcsolatos bejelentéseknek. Mark Zuckerberg idén is több újdonsággal szolgált előadásában, amelyből az domborodik ki, hogy a botoknak itt is fontos szerepet szánnak a jövőben, illetve a különböző formátumú és forrású videók lehetnek még nagy hatással a világ legjelentősebb közösségi oldalára.

Beköltöznek a botok

A Facebook szisztematikus munkával egy teljesen önálló, önjáró platformot faragott a kezdetben az oldalhoz még szervesen csatlakozó chat szoftverből. A már 900 millió aktív felhasználóval rendelkező szolgáltatás egyre több plusz képességet és lehetőséget kap, mely folyamatnak következő lépése a botok alkalmazása lesz.

Mark Zuckerberg hivatalosan is bejelentette, hogy elkészült az az API, amivel a fejlesztők botokkal jelenhetnek meg a Messengeren belül, segítve ezzel a felhasználók, ügyfelek tájékozódását, szórakozását. A mesterséges intelligencián, illetve gépi tanuláson alapuló technológia az elmúlt hetekben egyre nagyobb figyelmet kapott, hiszen a Microsoft konferenciája is tetemes részt szánt a témára, illetve a KIK csevegő programban (egy hazai szereplővel megfejelve) már el is érhetők a botok.

Új jövő: virágrendelés botokkal

A bemutatón egy virágküldő szolgálattal, illetve magával a CNN-nel mutatták be a Messengerbe ágyazott botokban rejlő lehetőségeket. A felhasználó kérdéseire, igényeire automatikusan válaszol a szoftver, amit előzetesen igyekeznek felkészíteni az összes lehetséges forgatókönyvre. Az iparági trendek szerint hamarosan így és nem hús-vér operátorok által juthatunk hozzá a csokor virághoz, a mozijegyhez, az ebédhez a kínaiból, vagy a legfrissebb, érdeklődésünk szerint összeválogatott hírekhez.

Hogy a botok és a Messenger összeboronálásának még nagyobb jelentőséget tulajdonítson, Zuckerberg néhány adatot is megosztott a szolgáltatással kapcsolatban. A chat app a tavalyi konferencia idején 700 milliós táborral rendelkezett, ami mostanra túlhaladt a 900 millión, vagyis a fejlődés töretlen. A felhasználók kommunikációja egyre nagyobb ütemben helyeződik át a VoIP alapú csatornákra, amit az is alátámaszt, hogy a Messenger, illetve a szintén FB érdekeltségű WhatsApp rendszerén belül naponta 60 milliárd üzenetet forgalmaznak a felhasználók, ami háromszor annyi, mint az egy nap alatt elküldött SMS-ek száma.

Videó, stream, 360 fok

A Messenger bővítése, csiszolgatása mellett egy sor újdonság érkezik még a Facebookba, amelyek egy jelentős része a mozgóképről szól. Ilyen például az, hogy a jövőben nem csak a mobillal, hanem bármilyen, streamingre képes eszköz által előállított videó folyam becsatornázható a Facebook Live-ba – az előadáson mindezt egy drónnal demonstrálták. Ez a funkció egyre szélesebb körben elérhető és azt az élményt igyekszik visszaadni, amit a Periscope, vagy a Meerkat.

Facebook Surround 360: példát mutatnak

A 360 fokos videókat sem engedi el a cég, olyannyira, hogy bemutatta a Surround 360 névre keresztelt kamerarendszerét. A 17 kamerából álló eszköz önálló termékként nem kerül kereskedelmi forgalomba, azt azonban a Facebook elárulta, hogy nagyjából 30 ezer dollárba került a megépítése. A projekt célja, hogy a profi, illetve amatőr videósok is lássák, hogy milyen buktatókat rejt egy 360 fokos felvételek készítését lehetővé tevő rendszer megépítése, így a Surround teljes dokumentációja mindenki számára elérhető, letölthető.

A fentieken túl az is kiderült, hogy a Facebook továbbra is rendkívül fontosnak tartja a virtuális valóság területét, így hamarosan több újdonság is érkezik ezzel kapcsolatban. Főleg a kiadók, médiavállalatok örülhetnek a könyvjelző funkció kibővítésének, ami több éve jelen van ugyan, de most ezt szeretnék kiterjeszteni a webre. Ezt a weboldalakon elhelyezhető Save to Facebook (mentés a Facebookra) gombbal próbálják majd elérni, amivel a később elolvasandó anyagokat eltárolhatjuk a Facebook alkalmazásban.

Nyitókép: REUTERS/Stephen Lam

Közösség & HR

Japán lesz az OpenAI ázsiai főhadiszállása

Az amerikai és japán kormányközi megállapodásokat követően a ChatGPT fejlesztője is irodát nyit Tokióban.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.