Egy amerikai szoftvercégnek sokat kell fizetnie azért, mert egykori holland alkalmazottjának teljes munkanapjára videós megfigyelést írt elő.

A Floridában bejegyzett Chetu informatikai cég ellen ítélt a napokban egy holland bíróság, miután a vállalatot beperelte egykori alkalmazottja a magánszféráját súlyosan sértő előírások miatt. A holland állampolgárságú felperes telefonos értékesítőként dolgozott az amerikai cégnek, ahonnan azért rúgták ki, mert nem egyezett bele abba, hogy teljes munkaidejében kamerás megfigyelés alatt álljon.

Az ügy meglehetősen gyorsan ítéletig jutott, mivel a munkavállalónak idén augusztusban írták elő kötelezően az egésznapos videós monitorozást. Mindezt úgy, hogy a dolgozó képernyőképe korábban is folyamatosan meg volt osztva a vállalattal, így ebből és a számszerűsíthető eredményekből meglehetősen pontos képet kaphattak felettesei arról, miként végzi feladatait.

A beadvány szerint az alkalmazott számára igen kellemetlen volt a napi kilencórányi megfigyelés, amit magánszférájának megsértéseként élt meg, ezért megtagadta a munkahelyi direktívát. A Chetu részéről ezt két e-mail követte, amelyekben igyekeztek rávenni munkatársukat, hogy vesse alá magát az előirásoknak. Az egyikben ezzel kapcsolatban kifejtették, hogy a folyamatos videózás nem különbözik semmiben attól, mint amikor valaki egy irodában van jelen, és ott végzi a munkáját másokkal egy légtérben. Miután ezeknek sem volt eredménye, a cég munkamegtagadásra hivatkozva azonnali hatállyal felmondott dolgozójának.

Nem amerikaiaknak való vidék

Az Egyesült Államokban az EU-ban érvényes kereteknél lazábban és területenként is eltérő módon szabályozzák azt, meddig terjed a munkáltató lehetősége a dolgozók ellenőrzése kapcsán. A holland munkavállaló esetét azonban egy hollandiai bíróság vizsgálta az ottani törvények fényében.

Az ítéletből [PDF] kiderül, hogy a bíróság gyakorlatilag minden tekintetben az amerikai vállalatot marasztalta el. Egyrészt nem volt bizonyíték a munkavégzés megtagadására, másrészt a munkavállaló egésznapos megfigyelése kimerítette a magánélet védelmének megsértését. Utóbbit korábban egy másik ügy kapcsán már kimondta az Emberi Jogok Európai Bírósága, miszerint egy munkavállaló (akár rejtett, akár nyilvános) munkahelyi videós megfigyelése "jelentős beavatkozás a munkavállaló magánéletébe".

Ami azt az érvet illeti, hogy a megfigyelés nem különbözik a tényleges fizikai jelenléttől, a bíróság egy fontos különbséget állapított meg a két forgatókönyv között: az adatok feldolgozását és esetleges tárolását, amelyre Európában az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) vonatkozna.

A céget a bíróság 48 660 dollár kártérítés megfizetésére kötelezték. Ez az összeg tartalmazza a kifizetetlen munkabért, a jogellenes felmondásért járó kártérítést, a munkahelyváltás támogatását, a kifizetetlen szabadságnapokat, valamint a bírósági és a késedelmi díjakat is.

Más kérdés, hogy mindezt szándékszik-e rendezni a vállalat, mivel a Chetu a munkavállaló kirúgását követően napokon belül megszüntette hollandiai fióktelepét, amelyet a nyilvántartásból is töröltetett. A bíróság szerint a cég ugyan tudott az eljárásról, de azzal kapcsolatban nem nyújtott be semmiféle nyilatkozatot, illetve képviselője sem jelent meg a tárgyaláson. A Chetu egyelőre az ítélettel kapcsolatos sajtómegkeresésekre sem reagált.

Közösség & HR

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.