Az Android Wear megnyitja az utat az okosórák új generációja előtt.

Aki 2014-et a hordható eszközök évének jósolta, az eddig is közel járt az igazsághoz, a Google tegnapi bejelentése után pedig egyértelművé vált, hogy mi lesz a legerősebb trend idén. A testen viselhető eszközök burjánzása a CES-en indult meg, a Mobile World Congress standjain folytatódott, és azzal, hogy a Google hivatalosan is bejelentette az Android Wear létezését, eldördült a startpisztoly.

Indulhat az okosóra verseny

A gyártók eddig saját erejükből igyekeztek az Androidot úgy átalakítani, hogy az a csuklón viselhető pántok, órák és egyéb eszközök apró kijelzőjén mutasson valahogy, de főleg használható legyen. Ez többé, de inkább kevésbé sikerült, így a Google maga kezdte el az Androidot úgy átalakítani, hogy az az órákon is megfelelően működjön. A vállalat a Weart az Android hordható eszközökre való kiterjesztéseként emlegeti, és a bejelentésből kiderül, hogy az órák csak az első állomást jelentik egy hosszabb fejlesztési folyamatban.

Az Android Wear pontos képességeiről egyelőre nem lehet sokat tudni, a megjelent képek és demó videók csak fel-felvillantják, hogy mire lesz képes a rendszer. A Google közzétette a Wear fejlesztőknek szóló előzetes verzióját, ami az ígéretek szerint már most egy sor Google szolgáltatást és alkalmazást támogat. Az Android Weart futtató órák funkciói nem sokban fognak eltérni azoktól a képességektől, amelyekkel a mostani modellek rendelkeznek, a különbség „csupán” annyi lesz, hogy a hangutasítás központi szerepet kap az eszközzel való kommunikációban.

A hívások, üzenetek, az alkalmazások különböző értesítéseinek megjelenítésén túl lehetőség lesz a mágikus „Ok Google” varázsszóval kereséseket indítani, úti célokat megadni, üzeneteket küldeni, vagy asztalt foglalni egy étteremben. A bemutató videóban kiemelt szerepet kapott a sporttevékenységek támogatása, és úgy általában a fitnesz témaköre, ami az eddigi modellek esetében is az egyik elsődleges terület volt.

Az még nem teljesen világos, hogy a képsorokon feltűnő, kerek kijelzős okosóra pontosan így fog-e működni a jövőben, hiszen a gyártók a mobilokon használt Androidokhoz hasonlóan ezt a rendszert is a saját ízlésükre, céljaikra fogják szabni. Az együttműködő cégek listája már most is elég hosszú, hiszen a Google az Asus, a HTC, az LG, a Motorola, a Samsung, a chipgyártók közül a Broadcom, az Intel, az Imagination, a Mediatek és a Qualcomm nevét említi, sőt, a divattal is van már kapcsolat a Fossil Group személyében. 

Az első fecskék

Maguk a készülékek sincsenek már messze, mivel a Google lépésével egy időben egyszerre két gyártó is bemutatta, hogy miként képzeli el az Android Wear okosóra formába való öntését. Nyilván nem véletlen, hogy a Google-al legjobb kapcsolatokat ápoló két vállalatról, az LG-ről és a Motoroláról van szó, olyannyira, hogy a koreai cég a saját órájáról szóló sajtóközleményben hevesen emlegeti a korábbi együttműködések gyümölcseit (Nexus 4, 5). Az egy szem közölt termékfotó szerint egy szögletes kialakítású eszközről van szó, ami a tervek szerint már 2014 második negyedévében a piacra kerülhet. Az LG G Watch névre keresztelt óra az androidos mobilok széles körével kompatibilis lesz, további információkat a következő hónapokra ígér az LG.

LG G Watch

A Motorola is kirukkolt a saját elképzelésével és erről sem tudunk meg túl sokat, de az biztos, hogy a hamarosan a Lenovo tulajdonába kerülő cég kör alakú kijelzővel álmodta meg a saját okosóráját. A Moto 360 néven futó fejlesztés első blikkre kísértetiesen hasonlít a nemrégiben felkapott, egy magyar grafikus által elképzelt formavilághoz, ami annak a jele, hogy a Motorola tervezői is a klasszikus dizájnt és anyagokat szeretnének felhasználni a készülő órához. A technikai részletek itt is homályban maradnak, annyit azonban elárult a gyártó, hogy a többféle változatban elkészülő Moto 360 idén nyáron kezdi meg pályafutását, és elsőként az USA területén kezdik meg a forgalmazást.

Moto 360

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.