Szerdán tartott Build konferenciáján jelentette be a Microsoft, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett a Windows 10. Közlésük szerint elérte az 500 milliót azon, havonta legalább egyszer használt elektronikus eszközök száma, melyeken a legfrissebb redmondi operációs rendszer fut.
Félmilliárdnál elfogyott a lendület
Habár a Microsoftnál elégedettnek tűntek a valóban nem kicsi számmal, nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultak a Windows 10 megjelenésekor. A platform útra bocsátásánál – közel két éve – még abban reménykedett a szoftverfejlesztő gigász, hogy két-három év alatt el fogja érni az egymilliárdos számot. Nos, az előbbi már biztosan nem fog összejönni, és az is erősen kérdéses, hogy vajon három év alatt megjátszható-e a nagyobb tét.
Korábban a Microsoft is elismerte, hogy kicsit túlbecsülték a platform várható népszerűségét. Tavaly Redmond hátraarcot csinált mobitelefonos üzletágában, abban az értelemben mindenképp, hogy korábban a fogyasztói felhasználókra koncentrált. Maga Satya Nadella nyilatkozta a történtek kapcsán, hogy előtérbe helyezik az üzleti előfizetőket. Ez pedig darabszámra értelemszerűen kisebb piac (viszont sokkal jövedelmezőbb), így erősen képes befolyásolni a platform telepített darabszámban mért teljesítményét.
Ezt egyébként tavaly bizonyos mértékben előre lehetett látni. Akkor arról számolt be a vállalat, hogy a telefonos üzletág miatt tovább tart majd az egymilliárdos határ elérése, erre a 2018-as üzleti évben valószínűleg nem fog sor kerülni.
Nem is a mobilrészleg a fő ludas
Noha van igazság abban, amit a Microsoft állít, a telefonos üzletág valóban nem teljesít úgy, hogyan azt két éve megálmodták, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a mobil platform sosem rendelkezett igazán erős felhasználói bázissal, és így a teljes képhez sem tudott volna még félmilliárdot hozzátenni. Sokkal valószínűbb, hogy a háttérben a Windows 10 globális elakadása áll.
Amint arról mi is írtunk, a tavaly nyáron befejeződött ingyenes upgrade lehetősége után lelassult az addigi viszonylag dinamikus felhasználószám-növekedés. Bizonyos hónapokban ugyan minimális mértékben, de csökkenést is mért például a Net Applications és a StatCounter. Új számítógép vásárlása esetén még mindig volt, aki Windows 7-re vagy 8-ra szavazott, ráadásul ezt a trendet az ősz elején az is felpörgette, hogy a Microsoft november 1-jétől többé nem adott el elavult OS licenceket a PC-gyártóknak, akik így nem szállíthattak több eszközt Windows 7 és 8.1 rendszerekkel.
Másrészt pedig sokan csalódtak a Windows 10-ben, többek között annak zűrös Anniversary Update-je miatt, ezért éltek a korábbi operációs rendszerükhöz való visszatérés Microsoft által nyújtott lehetőségével.
Visszavett elvárások
Az ismert adatok tükrében jóval konzervatívabban tervezi a Microsoft a közvetlen jövőt. A Windows 10 növekedésében továbbra is hisz a szoftverfejlesztő, de a The Verge beszámolója szerint június végéig mindössze 550, havonta legalább egyszer aktív Windows 10-en futó eszközzel számol. Szeptember végéig pedig csupán 25 milliós előrelépést prognosztizál ehhez képest Redmond.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?