A Google anyavállalatánál alapvetően jól sikerült az évzárás, de a befektetők bizonyos sorokon szebb számokat vártak a kiadásokkal és befektetésekkel lázasan sakkozó techóriástól.

Felemás negyedéves jelentést [PDF] közölt tegnap a világ egyik legjelentősebb cégcsoportja, a Google-t is tulajdonló Alphabet. 2023 utolsó három hónapjában szépen hízott a forgalom és éves összevetésben a nyereségre sem lehet panasz, a vállalat részvényei azonban így is lejtmenetbe kapcsoltak. (Mindez ugyanúgy lejátszódott a Microsoftnál, amely szintén tegnap jelentett egyébként kiváló számokat.)

A legfontosabb mutatók tekintetében egyáltalán nem látszik probléma. A 86,3 milliárd dolláros negyedéves árbevétel 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ráadásul kényelmesen meghaladja az elemzői várakozásokban megfogalmazódó 85,2 milliárdos szintet. A profitsoron teljesen hasonló, sőt inkább kedvezőbb a helyzet. A nettó nyereség másfélszeresére ugrott és 20,7 milliárdra nőtt, miközben a "Wall Street farkasai" ennél félmilliárddal kevesebbet vetítettek előre.

A befektetőket valószínűleg az zavarta, hogy a cég fejősteheneként funkcionáló keresőüzletág "csak" 48 milliárd dollárnyi forgalmat realizált, miközben az elemzői konszenzus ennél egy hajszállal többet ígért. A nyereséghányad tekintetében ugyanez a képlet: az elért 27 százaléknyi működési árrés egy százalékponttal karcsúbb lett a szakértői elvárásnál.

Mindebből a részvényesek azt szűrhették le, hogy a menedzsment nem képes kellő szintre csökkenteni a kiadásokat, miközben olyan fontos területeken, mint a mesterséges intelligencia, jelentős befektetéseket kell eszközölni. 

Szabadulnak mindentől és mindenkitől

Pedig a társaságnál serényen dolgozik a HR-es fűrész. A 2022 végén még bő 190 ezer főt alkalmazó vállalatcsoport 2023-at közel 8 ezer kollégával kevesebbel zárta. A kisebb-nagyobb elbocsátások pedig idén is folyamatosan napirenden vannak. Jól mutatja a folyamat jelentőségét, hogy a leépítésekkel és átszervezésekkel kapcsolatos kiadások csak az idei első negyedévben várhatóan 700 millió dollárral terhelik a céget, míg ugyanezen a soron tavaly 2,1 milliárd dollárnyi kiadás keletkezett.

A személyi állomány csökkenésével párhuzamosan jelentős mennyiségű irodai tértől is meg kellett szabadulnia az Alphabetnek. A hosszú távú szerződések felmondása azonban nem olcsó mulatság: tavaly erre "csekély" 1,8 milliárd dollár ment el. 

A vállalat ugyanakkor ezek ellentételezésére nagyon igyekszik mindenhol spórolni, ahol csak lehet. Egy ilyen terület az adatközponti berendezések használati idejének folyamatos megnyújtása. A vezetőség még 2021-ben döntött úgy, hogy a szerverek esetében háromról négyre, bizonyos hálózati eszközöknél pedig négyről öt évre emeli az üzemelési periódust. Az ötlet annyira bevált, hogy tavaly egységesen 6 évre tolták ki a hardverek tervezett működési ciklusát. Mindez pedig szemmel nagyon is látható eredményekkel járt: az utolsó negyedévben például közel 1 milliárddal mérséklődtek az értékcsökkenési kiadások, míg az év egészét tekintve 3 milliárd dollárral maradt több a kasszában.

A spórolásra szükség is van, hiszen a mesterséges intelligencia körül zajló céges "fegyverkezési verseny" komoly áldozatokat követel. Az Alphabetnél például jelentősen megugrottak a tőkekiadások az utolsó három hónapban. A 11 milliárd jórészt műszaki infrastruktúrára (szerverek, adatközpontok) ment el, ami alapvető feltétele az MI-szolgáltatások bővítésének. A menedzsment jelezte, hogy a növekedést megalapozó beruházások idén még nagyobb kiadással járnak majd.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.