A svéd zenei szolgáltató legutóbbi negyedéve meglehetősen szép számokat hozott. Úgy tűnik, ez a piac azon kevesek egyike, ahol Amerika úgy táncol, ahogy Európa fütyül.
Hirdetés
 

Igencsak odatette magát az idei harmadik negyedévben a Spotify. A streaming zenei szolgáltató jelentésének szinten minden adata eléri, sőt nem egy esetben jelentősen meg is haladja az elemzők által előzetesen várt szinteket. A részvényárfolyam természetesen szárnyal, a svédek pedig büszkén dörgölik a gigászi versenytársak orra alá az eredményeket.

Felcsavarták a hangerőt

A mostani számok azért is ütöttek ekkorát, mert az ezt megelőző negyedévben lassulni látszott a felhasználói tábor növekedése, amiből egyesek azt olvasták ki, hogy a Spotifyt kezdi maga alá gyűrni a konkurencia, jelesül az Apple és az Amazon. Úgy tűnik, erről egyelőre szó sincs, hiszen a fizetős ügyfelek száma szeptember végére elérte a 113 millió főt. Ez 26 millióval több, mint egy évvel korábban, és 15 millióval haladja meg a június végén közölt szintet, azaz az utóbbi három hónapban különösen nagy tömegek érkeztek.

A szolgáltató nem csak a fizetős ügyfelek, hanem az ingyenes verziót használó zenekedvelők esetében is uralja a piacot. A friss adatok szerint a havonta aktívak csoportja összevetésben 30 százalékkal hízott és már elérte a 248 milliót. A cég a jó eredményeket az ügyfélmegtartás javítását célzó fejlesztéseknek tudja be, melyek közül többet a harmadik negyedévben vetettek be. 

Ami az év végi hajrát illeti: a cég szilveszterre 120-125 millió prémium (azaz fizető) felhasználót vizionál, míg a havi aktív közönség tekintetében 255 és 270 millió között állhat meg az idei számláló. A fentebb sorolt adatok egyébként vagy egybevágnak, vagy enyhén meghaladják az elemzői várakozásokat.

A Spotify a jelentés kapcsán a részvényeseknek címzett tájékoztatójában nem felejti el párhuzamba állítani teljesítményét a két nagy versenytárséval. A nyilvános információk összevetéséből kiderül, hogy az Apple-höz képest nagyjából kétszer annyi előfizetőt tudnak toborozni a svédek, mint Cupertino. Plusz a cég becslése szerint az aktivitásban is nagyjából kétszer olyan jó statisztikával büszkélkedhetnek, miközben a lemorzsolódási arány csak fele akkora, mint az Apple Music táboránál. A zenére csak mostanság ráfekvő Amazonhoz képest a nagyobb felhasználóiszám-bővülést, a magasabb előfizetői arányt és a sokkal jobb aktivitási számokat emeli ki a levél.

Hol a pénz? Itt!

A gyorsan növekvő internetes vállalkozások közös ismérve, hogy a befektetők hajlamosak egy ideig teljesen figyelmen kívül hagyni a megtérülési mutatókat, és csak a felhasználói tábor bővülésére koncentrálnak. Egy idő után, különösen ha a kérdéses cég már tőzsdére is ment, már nem árt megmutatni, hogy miből lesz a profit.

A Spotify is sokáig szenvedett ezen a téren, és az utóbbi időszak legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült minimalizálni a negyedévente rendszeresen keletkező veszteségeket. Ehhez képest a mostani jelentés legnagyobb meglepetését pont ez a sor hozta. A vállalat ugyanis az 1,73 milliárd eurós forgalmából 241 milliós nettó nyereséget tudott villantani, miközben egy éve ilyenkor még 43 millió mínusz csúfította az összképet. A siker értékét tovább növeli, hogy piaci elemzők nemhogy ennyi profitra nem számítottak, de még a tavalyinál is komolyabb veszteséget prognosztizáltak.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.