Az e-ink kijelzős tago arc pár óra alatt összeszedte a becélzott összeg 40 százalékát.

Hosszúra nyúlt, közel két éves fejlesztési szakasz után az utóbbi pár hétben felgyorsultak az események a Liber8 csapata körül. Az alapítók érezték, hogy minél gyorsabban el kell indítaniuk a közösségi finanszírozási kampányt, annál is inkább, mert egy utolsó pillanatban megjelenő konkurens termék veszélyeztette a projekt sikerét. Tegnap este elindult az Indiegogo kampány, ami eddig látványos sikernek bizonyul.

Nyomás alatt indul a kampány

A tago arc egy teljesen egyedi értelmezése a hordható kütyüknek, és egy olyan technológiát alkalmaz, amit egyelőre egyetlen konkurensnek sem sikerült megoldania. A Liber8 csapatának legnagyobb előnye a többiekkel szemben az, hogy az e-Ink kijelzős karkötőt nem kell tölteni, mivel a monokróm minták váltásához szükséges energiát a karkötő az NFC képes mobilból nyeri. A divattermékként pozicionált tago arc az NFC használata miatt egyelőre iPhone-okkal nem lesz kompatibilis, de az alapítók úgy látják, az androidos piac is bőven elegendő lesz számukra.

Az eredeti elképzelésekkel szemben a Kickstarter helyett az Indiegogo lett a közösségi finanszírozás helyszíne, mivel az előbbi sokkal szigorúbban bírálja el a projekteket, és csak olyan kampány indítható a felületén, ami már működőképes prototípust tud felmutatni. A tago arc akkor még nem volt ezen a szinten (azóta már kész a prototípus) és Kovács Zoli alapító elmondása szerint nem akartak még egy-két hetet ezzel elveszíteni, mivel ott nyomult a háttérben az a bizonyos konkurens.

Az, hogy tegnap elindult a tago arc kampánya, nagy részben a Looksee nevű terméknek is köszönhető, ami első ránézésre szinte minden elemében megegyezik a tago arc koncepciójával. Az egyik, de annál lényegesebb különbség az, hogy a Looksee Bluetooth alapú, ami miatt a karperecet tölteni kell, ellentétben a tago arckal, aminek erre nincs szüksége. A Bluetooth alkalmazása azonban megengedi, hogy akár egy iPhone-nal is használni lehessen, viszont a nyomás miatt a Liber8 előbb indította a finanszírozási kampányt, tehát az első csatát ők nyerték.

40 ezer USD, 30 nap

40 ezer dollárt céloztak meg az Indiegogo oldalán, amiből a tegnap esti 8 órás indulás óta már 41 százalék megvan, vagyis szinte biztos, hogy 30 nap alatt meglesz a kívánt összeg. A legolcsóbb, Valentin napi csomag a cikk írásának pillanatában el is fogyott, így jelenleg 200 dollárért lehet rendelni a karkötőből, a szállítás pedig decemberre várható.

Amikor azt tudakoltuk, hogy miért nem céloztak meg egy jóval magasabb összeget, Kovács Zoli úgy válaszolt, hogy egyrészt a gyártáshoz ennyi is bőven elég, másrészt a startup számára mindennél fontosabb a marketing hatás, ami a projekt gyors, látványos teljesítésével tökéletesen előidézhető. Arról nem is beszélve, hogy a befektetőknek sem mindegy, hogy milyen ívet jár be a tago arc.

Frissítés: 

Ahogy az Indiegogo kampány indítása utáni dinamikából sejteni lehetett, a tago arcnak egy napra sem volt szüksége ahhoz, hogy összehozza a megcélzott 40 ezer dollárt. E frissítés írásának pillanatában 52 ezer dolláron áll a mutató, ami 131 százalékos túlteljesítést jelent, azaz a hátralévő 29 nap alatt még jelentős növekedés várható. A Liber8 információi szerint a nemzetközi sajtó alaposan felkapta a terméket, főleg amerikai, orosz, német és japán tech, illetve divat oldalak számoltak be a karkötőről. A tago arc most 259 dollárért vásárolható meg, a kész termék leszállítását ez év decemberére ígérik.

Konzumer tech

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.