Az Alipay és a WeChat Pay egy amerikai vállalattal együtt globálisan elterjesztené a távol-keleti digitális fizetési megoldásokat.
Hirdetés
 

Jól jelzi a kínai gazdaság elmúlt két évtized alatt végbement erősödését, hogy az ország lakosságának közel tizede ment tavaly külföldre nyaralni, utazni, más kultúrákat megismerni. A UN World Tourism Organization adatai szerint 2016-ban 135 millió kínai döntött úgy, hogy hazáján kívül is eltölt egy kis időt.

Kínai behemótok a világban

Van ugyanakkor még hova izmosodnia a kínai vásárlóerőnek, mivel külföldi tartózkodásuk során mindössze 260 milliárd dollárnyit költöttek szuvenírekre, étkezésekre, múzeumi belépőkre, szállásra és egyebekre. Ezt pörgetheti fel, ha saját digitális pénztárcájukat szívesen látják más országokban is. A PayPal-hoz hasonló szolgáltatásaik ugyanis nagyon népszerűek a távol-keleti országban, de azon kívül már kevésbé használtak.

A kínai mobilpénztárca-piac 92 százalékán egyébként mindössze két cég, az Alipay és a WeChat Pay osztozik. Az ebben rejlő lehetőségeket ismerte fel a fintech iparban egyre inkább megkerülhetetlen tényezőnek számító Stripe: az amerikai startup nemrég hozott tető alá egy megállapodást a fent említett két szolgáltatóval, annak érdekében, hogy azok mobilfizetési szolgáltatásait a világ több mint 25 további országában is elérhetővé tehesse. Az Alipay Kína legismertebb elektronikus kereskedelemmel foglalkozó platformjának, az Alibabának a részlegeként biztosít digitális fizetési lehetőségeket a helyieknek, míg a WeChat Pay az országban népszerű WeChat azonnali üzenetküldő szolgáltatás hasonló célokból létrehozott üzletágát fedi le.

A bejelentés nyomán az 500 milliós táborral rendelkező Alipay-t és a 600 millió felhasználót tömörítő WeChat Pay-t is integrálják a Sourcesba, a Stripe egyesített API-jába, mely a különböző fizetési módszerek használatának megkönnyítését tűzte célul. A két kínai cég egyébként tavaly közel 3 ezer milliárd dollárnyi tranzakciót bonyolított le. Az Alipay valamivel több mint 1700 milliárd dolláros forgalmat tudhatott magáénak 2016-ban, a WeChat Pay rendszerén pedig nagyjából 1,2 ezermilliárd dollárnyi összeg áramlott át a tavalyi év során.

Szabad az út a havidíjas szolgáltatások előtt

Nem ismeretlenül ugrott be az üzletbe a Stripe. Az amerikaiak már korábban is kötöttek megállapodást az Alipay-jel, mely így hozzáférést kapott az amerikai piachoz. Az együttműködés új szintre emelésével azonban nem csupán az USA-ban nyílik lehetőség a kínaiak pénzköltésére, hanem számos egyéb országban is megnyílhat digitális pénztárcájuk.

Ráadásul a most tető alá hozott együttműködés révén már visszatérő fizetéseket (recurring payment) is kezdeményezhetnek az ügyfelek. Ezzel előfizetési szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a kínai felhasználók, amitől az Alipay azt várja, hogy a SaaS és más szolgáltatások díjainak rendszeres kiegyenlítése szintén a saját rendszerén keresztül zajlik majd.

Nálunk nem megy a mobiltárca

Az idén világméretekben már 1350 milliárd dollárt költünk a mobilokba költöztetett virtuális bankkártyánk segítségével, ami 32 százalékkal több az egy évvel korábbinál – állapította meg egyik legutóbbi elemzésében a Juniper Research. A költések zöme a Távol-Keletre és Kínára koncentrálódik, köszönhetően az Alipay és a WeChat Pay sikerének, de a témában érintett társaságok erőteljesen nyomulnak az USA-ban is, ahol jelenleg a piac 77 százalékát a PayPal uralja.

Miközben a világban közel egyharmadával növekszik a mobiltárcás költés, nálunk egyelőre visszavonulót fújnak az eddigi szereplők - de Európa többi része is alulteljesít. Hazánkban a kereskedelmi szolgáltatást nyújtó két operátor, a Magyar Telekom és a Vodafone az év elején éppen arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy a jövőben más mobilfizetési megoldás után kell nézniük.

Piaci hírek

Pár év alatt 600 milliárd dollárt verne el infrastruktúrára a tőzsdére készülő OpenAI

A világ legjelentősebb mesterségesintelligencia-fejlesztőjénél nem aggódnak különösebben az MI-lufi kipukkanása miatt. A cég 2030-ig szóló tervei szerint a világ pénzénél is egy kicsit többet költének adatközpontokra.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.