A társaság az év elején kezdte el személyes találkozókon is ellenőrizni a piacterén megjelenő kereskedőket, amit a világjárvány miatt egy ideje már online konferenciahívások formájában végez.

Az Amazon az év elején kezdte el az az eladók azonosítására szolgáló pilot programot, amely többek között a személyes találkozót is magában foglalja vállalat piacterén megjelenő kereskedőkkel. A többi kockázatértékelő intézkedés mellett az Amazon ezzel is azt célozza, hogy a világ legnagyobb online kiskereskedelmi platformján az elfogadható szintre szorítsa a hamisított és nem biztonságos termékek előfordulását. A jelenségre a hírek szerint már olyan márkák panaszkodnak, mint az Apple vagy a Nike, másokat pedig eleve visszatart attól hogy megjelenjenek az Amazon piacterén.

A kezdeményezést rövid időn belül elkaszálta a koronavírus-járvány, körülményessé vagy lehetetlenné téve a találkozók megszervezését, így az Amazon már február óta videokonferenciákon próbálja lebonyolítani a személyes azonosítást. A cég vasárnapi közlése szerint már több mint ezer kínai, amerikai, brit és japán céggel folytatta le az eljárást; a Reuters vonatkozó tudósítsából kiderül, hogy az alapos vizsgálatokra elsősorban az olyan, Kínában működő eladók dolgát nehezíti meg, akik privát hálózatokon keresztül több fiókot is üzemeltetnek, vagy meghamisított számlákkal igazolják magukat.

Nő az üzlet, nő a probléma

A hírügynökség ezzel kapcsolatban a Marketplace Pulse 2019-es statisztikáját idézi, amiből az is kiderül, hogy Európa 10 ezer legnagyobb forgalmat lebonyoító amazonos kiskereskedője között már nagyjából 4 ezer kínai vállalkozás volt. A társaságnak eközben a világjárvánnyal is egyre növekszik a forgalma. Húsvét hétfőn az Amazon bejelentette, hogy világszerte 75 ezer raktári munkás és sofőr felvételével növelné szállítási kapacitását, pedig alig egy hónappal korábban már beharangoztak egy 100 ezer fős globális létszámbővítést az online vásárlók kiszolgálásának felgyorsítására.

Ahogy akkor írtuk, a látványos bővítés hírét a befektetők is jól fogadták, és az Amazon részvényárfolyama egyből 5 százalékot emelkedett, a cég piaci kapitalizációja pedig már az 1,2 ezer milliárd dollárt is meghaladja. A vállalat kiskereskedelmi platfromján megjelenő hamis vagy nem megfelelően kezelt cikkek azonban folyamatosan problémát okoznak, elsősorban a presztízsmárkák vonatkozásában, így az Amazon kénytelen komoly erőfeszítéseket tenni a rosszindulatú piaci szereplők és a hamisított áru kiszorítására.

Április elején a vállalat éppen megnyert egy csatát a luxusmárkákkal szemben, amennyiben az Európai Unió Bíróságának állásfoglalása kimondta, hogy az online kereskedelmi platformok üzemeltetői nem tehetők felelőssé azért, ha a kereskedelmi partnereik által jogsértő módon kezelt termékeket jóhiszeműen raktározzák vagy kiszállítják. A mérkőzésnek azonban koránt sincs vége, mivel az európai bíróságok továbbra is rá akarják kényszeríteni a szolgáltatókat a hamisítványok, másolatok vagy jogsértő módon forgalmazott eredeti cikkek teljeskörű kiszűrésére.

Közösség & HR

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.