A WeChat alkalmazásában már házasságot kötni és elválni is lehet néhány gombnyomással, nem beszélve a többi ügyintézési lehetőségről.
Hirdetés
 

A WeChat a köré épített ökoszisztémával együtt ma már több mint egymilliárd felhasználóval rendelkezik. Ez egyelőre még mindig kevesebb mint fele a Facebook táborának, a két platform bevételei azonban majdnem megyegyeznek: az idei első negyedévre a Facebook 12 milliárdos, a WeChat pedig 11,7 milliárdos forgalmat jelentett, miközben az amerikaiak 5 milliárdos profitjával szemben a kínaiak 3,8 milliárd dollárnak megfelelő nyereséget termeltek.

Bár a WeChat-et néhol még mindig üzenetküldő alkalmazásnak nevezik, sokkal indokoltabb a többcélú app vagy a közösségi hálózat besorolás. A márkát üzemeltető Tencent is azon keresztül szerzi bevételeinek jelentős részét, hogy a WeChat-en keresztül kismillió szolgáltatást (és persze közvetlen fizetési lehetőséget) nyújt felhasználóinak: az arrafelé már sikeres dizájnfilozófia szerint az egyszerűbb alkalmazásokat egyetlen programba integrálják.

Hogy az integráció milyen mélységekig vezet, arról legutóbb a BusinessInsider technológiai rovata számolt be egy kínában élő "WeChat szakértő" egyik Twitter-bejegyzésére hivatkozva. Ennek alapján a WeChat legutóbb kiadott, próbaüzemben futó funkciói között már olyan gomb is szerepel, amelynek segítségével a felhasználó egy mozdulattal válókeresetet nyújthat be valamelyik kapcsolata (praktikusan a férje vagy felesége) ellen.

Lassan tényleg nem lesz szükség más appokra

Az új készség egyelőre a Sencsent és Kantont is magában foglaló Kuangtong tartományban nagyjából két hete érhető el, méghozzá a "házasság" menüpont alatt, ahol nem csak válásra, de házasságkötésre is lehet időpontokat kérni. Mindez pedig csak kis része a WeChat-en intézhető hivatalos ügyeknek, mivel a Tencent alkalmazásában az adóügyektől a jogosítvány- és útlevél-másolatokig csomó mindent lehet intézni.

A BusinessInsideren megszólaló szakártő, Matthew Brennan szerint a "válógomb" mindennek alapján egyáltalán nem szokatlan a WeChat funkciói között, mint ahogy az sem, hogy a vonatkozó díjakat is rögtön ki lehet fizetni az appon keresztül. Hogy erre konkrétan a válás esetében is módja van-e a felhasználóknak, azt csak valószínűsíteni lehet, de kínai házastárs nélkül nem könnyű élesben is utánajárni.

Brennan azt is elmondta, hogy a Kuangtongban indított szolgáltatások nemsokára egész Kínában elérhetővé válnak, ami a WeChat elképesztő népszerűségét tekintve újabb jelentős bevételeket termel majd a világ hetedik legértékesebb tőzsdei technológiai cégének. A WeChat irigylésre méltó beágyazottságát olyan esetek példázzák, mint az a tavaly őszi bírósági tárgyalás, amelynek során a nankingi bíró a WeChaten, videohívásban vette fel a kapcsolatot a meg nem jelent alperessel, és zárta rövidre a régóta húzódó ügyet.

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.