A szöveges üzenetek integrálása mellett a fiókkezelést is fejleszti a Facebook.

A Messenger a Facebook egyik, ha nem a legfontosabb szolgáltatásává nőtte ki magát az évek során. Egyre több funkció kerül az eredetileg mindössze csevegésre szánt appból, ami már egy ideje különálló egységként is működik, hiszen leválasztották a fő alkalmazásról. A Messenger töretlenül fejlődik és gyűjti a felhasználókat, akik hamarosan új képességeknek örülhetnek.

Bekebelezi az SMS-t

A lehetséges változtatásokat az Android Police szellőztette meg néhány kijelző kép alapján. Az egyik az SMS integráció, ami azt jelenti, hogy a jövőben a Messenger ugyanazon a felületen kezelné a szöveges, illetve a Messenger saját üzeneteit. A netre kikerült képeken jól látható, hogy az app menüjében már szerepel az SMS opció, illetve az ebből a forrásból érkező üzenetek eltérő színt kapnak.

A tervezett változtatás egyébként nem a semmiből jött, hiszen ez a lehetőség egészen 2013-ig elérhető volt az alkalmazásban. A Facebook akkor azonban úgy döntött, hogy kiemeli a funkciók közül, mivel a felhasználók csak kis hányada aktiválta. Az azóta eltelt időben a Hangouts, illetve a WhatsApp is tartalmazza ezt a lehetőséget, azt azonban nem lehet tudni, hogy miért gondolta meg magát a Facebook ebben a kérdésben.

Érkezik egy másik újítás is a Messengerben, ami a fiókkezeléssel függ össze. A nem túl távoli jövőben lehetségessé válik, hogy ugyanazon a készüléken akár többen is bejelentkezhessenek, vagyis az app támogatni fogja a több felhasználós fiókkezelést. (Ez a lehetőség az Instagram felhasználók számára már elérhető.)

Egyre színesebb repertoár

A Facebook által kiadott közlemény szerint erre azért volt szükség, mert gyakori igényként merült fel, főleg a családok körében, hogy ugyanazon a készülékre többen is be tudjanak jelentkezni. Ugyanakkor ez talán inkább a közös használatú táblagépeken lesz értelmezhető újítás, amit rendszeresen, valóban egynél többen vesznek igénybe. A Facebook szóvivője egyébként a Messengerrel kapcsolatos híreket sem cáfolta, sőt, megerősítette, hogy mindkét újítást jelenleg is tesztelik.

A Messenger a világ legtöbb aktív felhasználójával rendelkező azonnali üzenetküldő alkalmazás, amibe egyre több plusz funkció kerül. Ilyen volt a hangalapú hívások után a videóhívások bevezetése, a pénzküldési opció, az Uber autók megrendelése, egy sakkparti, vagy a Sirihez hasonló digitális asszisztens beépítése. A fejlesztések közül nem mind jut el a világ összes Messenger felhasználójához, így a mostaniakkal kapcsolatban is csak annyit lehet tudni, hogy hetek múlva érkeznek és nagy eséllyel elsőként csak Androidon lesznek elérhetők.

Konzumer tech

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.