Az Alibaba Group szerdán jelentette be a társaság DAMO Academy kutatási intézetében és T-Head félvezetőipari részlegében fejlesztett új chipet, amelyet kifejezetten a gépi tanuló algoritmusokkal összefüggő feladatokhoz terveztek, és amely sokban hozzájárulhat majd a vállalat cloud computing portfóliójának erősítéséhez is. A Hanguang 800 néven hivatkozott modell az Alibaba legelső saját MI-chipje, és az első gyártmányok állítólag már használatban vannak az e-kereskedelmi óriáscég termékkereső, fordító, személyre szabott termékajánló vagy hirdetési szolgáltatásaiban, a jövőben pedig a cloud ügyfeleknek is a rendelkezésére bocsátják a technológiát.
A vonatkozó közlemény az Alibaba technológiai vezetőjét idézi, aki szerint a Hanguang 800 fontos mérföldkövet jelent a társaságnál az új generációs technológiák bevezetésében, egyben jelentősen növelni fogja számítási kapacitásait a meglévő és jövőbeni üzletágak kiszolgálásában, miközben az energiafelhasználás szempontjából is javítja a kiszolgáló infrastruktúra hatékonyságát. Az Alibaba szóvivője egyébként azt is közölte, hogy a neurális feldolgozó egységeket belátható időn belül nem tervezik önálló termékként piacra vinni.
Lépésről lépésre bontanák le a technológiai függőséget
A bejelentésre a vállalat éves Apsara Computing konferenciáján került sor, ahol példákkal is szemléltették, milyen előrelépést jelent a fejlesztés gyakorlati alkalmazása. Az Alibaba Taobao e-kereskedelmi platformján naponta egymilliárd feltöltött termékfotót kell kategorizálni, előkészítve azokat a kereső és más alkalmazások számára. Ennek a mennyiségnek a feldolgozása a korábbi eszközökkel nagyjából egy órát vett igénybe, míg a vállalat szerint a Hanguang 800 használatba vételével a művelet idejét öt percre sikerült leszorítani.
Bár pontos menetrendet egyelőre nem mutattak azzal kapcsolatban, hogy a cloud ügyfelek mikor repülhetnek rá az új gépekre, a beszámolók mind fontos lépést emlegetnek annak az állami hátterű stratégiának a megvalósításában, ami a kínai vállalatok amerikai technológiai függőségének csökkentését és megszüntetését célozza. A hasonló fejlesztések ráadásul nem csak a két nagyhatalom gazdasági konfliktusának hatásait mérsékelhetik, de ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy a kínai vállalatok sikeresen lépjenek ki a hazai piacról. Az Alibaba Cloud például hiába számít egyértelmű piacvezetőnek Kínában, ha már az ázsiai-csendes-óceáni régióban is az Amazon, a Microsoft és a Google mögött kullog.
Az Alibaba T-Head leányvállalata ebben az évben már több fontos bejelentésen is túlvan: ilyen volt mások mellett a XuanTie 910, egy RISC-V architektúrára épülő IoT processzor kifejlesztése, amelynek lehetséges felhasználása az ipari IoT (IIoT) peremhálózati adatfeldolgozásától a hálózatokon és átjárokon át egészen az autonóm járművekig terjed. A DAMO Academy neves külföldi egyetemekkel (U.C. Berkeley, Tel Aviv University) folytat együttműködéseket, és legelsősorban a gépi tanulás, a hálózatbiztonság, a vizuális informatika és a természetes nyelvek feldolgozásának területén végez kutatásokat. Ezekkel az Alibaba ambíciózus célja nem kevesebb, mint hogy 2035-re már 2 milliárd ügyfelet szolgáljon ki világszerte, és közvetve 100 millió új munkahelyet teremtsen.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak