A Google oroszországi leányvállalata csődöt jelentett, miután a helyi hatóságok lefoglalták a cég számláját.

Csődöt jelent és teljesen bezár a Google Russia, miután az orosz kormányzat elkobozta a leányvállalat bankszámláját. Az anyavállalat szóvivője az ügy kapcsán annyit mondott, hogy a hatóságok lépése miatt ellehetetlenült az ottani iroda működése, beleértve az oroszországi alkalmazottak foglalkoztatását és kifizetését, a beszállítók kifizetését, valamint egyéb helyi pénzügyi kötelezettségek teljesítését.

A fejlemény nem váratlan, hiszen egy március végén hozott bírósági ítélet után a leányvállalat főszámláját zárolták, majd az ott található, pontosan meg nem nevezett összeget a bírósági végrehajtó el is utalta. A Google Russia alkalmazottainak a Google anyavállalataként funkcionáló Alphabet választási lehetőséget kínált. Az egyik a közös munka befejezése volt, a másik pedig az átköltözés egy másik leányvállalathoz. A Wall Street Journal értesülései szerint a legtöbb alkalmazott a Dubaiba költözést választotta, ahol a Google népes központot üzemeltet. A keresőóriás egyébként már márciusban megkezdte a dolgozók áthelyezését, közvetlenül azután, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen.

A Google a témával kapcsolatban hangsúlyozta azt is, hogy bár az üzleti tevékenysége megszűnt az országban, a cég továbbra is elkötelezett amellett, hogy ingyenes online szolgáltatásokat (levelező, térkép, kereső stb.) nyújtson az oroszoknak.

Adok-kapok

Sok más nyugati technológiai vállalathoz hasonlóan a szankciók és az orosz agresszió elleni tiltakozás miatt az Alphabet is számos lépést hozott. Az orosz állami média hirdetései előtt például gyorsan bezárult a kapu a Google-ön és a YouTube-on, valamint immár pénzt sem látnak a megjelenéseikből. Később a Google News tartalmai között sem jelenhettek már meg a dezinformációval vádolt lapok anyagai, illetve a cég alkalmazásáruházában sem volt elérhető az EU-ban többek között a Russia Today és a Szputnyik dedikált appja. A nemzetközi pénzügyi rendszerek helyi felfüggesztésével pedig az orosz felhasználók számára elérhetetlenné váltak Google Play fizetős alkalmazásai és az appon belüli vásárlás lehetősége. 

A Kreml válaszul egy sor szankciót, büntetést szabott ki a Google-re (többek között ukrán propaganda terjesztéséért), miközben az említett bírósági ítélettel praktikusan ellehetetlenítette a helyi leányvállalat működtetését. Ugyanakkor a cég videomegosztó oldala, a YouTube továbbra is zavartalanul sugározhat az országban, miközben más globális közösségi platformok (pl. Twitter, Facebook, Instagram) elérését jelentősen vagy teljesen blokkolják a helyi hatóságok. Ennek hátteréről épp tegnap beszélt a médiáért és távközlésért felelős orosz miniszter.

Piaci hírek

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.