Látványosan megugrott a hallgatók száma az informatikai szakokon, de még mindig nagy a lemorzsolódás, és kevesen vállalják a mesterképzést. 2018-tól három új típusú képzés indul a hazai egyetemeken.

A korábbi évek nagyon lassú araszolgatása után idén ősszel 10 százalékkal többen váltak informatikushallgatóvá. Ez pozitív trendfordulót jelez, ugyanakkor van még tennivaló, hogy az oktatás rendszere, igazodva a digitalizáció kihívásaihoz, elegendő számú informatikust képezzen a piac számára – hangzott el az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi (BME) Egyetem közös sajtótájékoztatóján.

Jöhet a Bprof gyakorlatorientált képzés

Az IVSZ már 30 ezerre teszi a hazai piacról hiányzó informatikai szakemberek számát, a helyzeten egyebek mellett az oktatás reformjával kíván segíteni az állam. A felsőoktatásban jelenleg 23 százalék a műszaki szakokon tanulók aránya, a gazdaság fejlődése szempontjából azonban inkább a 40 százalék lenne az ideális – mondta Laufer Tamás. Az IVSZ elnöke az utóbbi időben elindított és még a közeljövőben startoló új projektek alapján jó esélyt lát arra, hogy pár éven belül megduplázódjon a friss diplomás informatikusok száma.
 

Műszaki, természettudományi és IT képzési területre (tanárszakok nélkül) felvettek száma (forrás: IVSZ)


Az új elképzelések keretében a jövő tanévtől elindulhat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az Óbudai Egyetemen és a Pannon Egyetemen egy az eddigiektől merőben új, hat féléves, gyakorlatorientált informatikai alapképzés, informatikus üzemmérnök néven (Bachelor of professional - Bprof). Ennek kapcsán Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy a Bprof alapképzésre azokat a hallgatókat várják, akik 2 év nappali, egyetemi és 1 év vállalatokkal közös kooperatív képzés után már el akarnak helyezkedni a munkaerőpiacon. Hozzátette, ez a képzési forma nem váltja ki a BSc képzést, Bprof diplomával is először a BSc-re jelentkezhetnek a hallgatók.

Az önvezető autók másfajta informatikusi tudást igényelnek

A mesterképzésben két új választható szakirány jelenik meg, az autonómrendszer-informatikusi, illetve az autonóm járműirányítási mérnöki. Mindkettő igazodik az iparági változásokhoz, az önvezető járművek megjelenéséhez. Ezt az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Horváth Zita jelentette be, aki arról is beszélt, hogy már dolgoznak az év elején meglebegtetett, az informatikusi képzésben való részvételt ösztönző ösztöndíjprogramon. Ez várhatóan jövő februártól lesz elérhető. A tárca illetékese szerint az ösztöndíjtól az első évben 10-20 százalékos "keresletélénkülést" várnak, két-három éves távlatban akár 40 százalékkal is megnőhet a fiatalok érdeklődése az informatikai képzés iránt.

Jelenleg ugyanis olyan nagy az informatikushiány, hogy a hallgatókat, még a BSc szakon tanulásuk idején csábítják el a technológiai cégek, így a mesterképzésre, a BSc-t sikerrel elvégzőknek már csak a fele vállalkozik. A BSc-n pedig mintegy 40 százalékos a lemorzsolódás.

Már az egyetemen hozzájuthatnak a hallgatók a drága céges tanfolyamok tudástárához

Nem elég a szakirányú diploma megszerzése, a technológiai ipar gyors fejlődése naprakész tudást igényel. Solymár Károly Balázs, az NFM infokommunikációért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett rá, hogy a tárca ennek érdekében indította el a Programozd a jövőd! pályaorientációs projektjét. Ennek keretében 21 felsőoktatási intézményben az informatikus hallgatók naprakész, piaci áron tetemes díjú, de nekik ingyenes, a piaci szereplők elvárásainak megfelelő tananyagokhoz és vizsgalehetőséghez juthatnak hozzá. A 8,2 milliárd forint összköltségvetésű projektbe eddig a Microsoft, az Oracle, az SAP, a Red Hat és az NI kapcsolódott be. A projekt részeként gyakornoki program is indul, a hallgatók a felsorolt együttműködő cégeknél vállalhatnak munkát még a képzésük ideje alatt, de a fő cél, hogy minél többen végezzék el a mesterképzés, sőt ha lehet, szerezzenek doktori címet – hangzott el az eseményen.

Közösség & HR

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.