A hétvégén eldurvultak az események a Twitter megvásárlásáról tavasszal megállapodó Elon Musk és a közösségi platform között.
Hirdetés
 

Múlt hét közepén számoltunk be róla, hogy a Tesla autógyártót és a SpaceX űrvállalatot is irányító Elon Musk ügyvédein keresztül jelezte, elképzelhető, hogy eláll a Twitter 44 milliárd dolláros megvásárlásától, mert véleménye szerint utóbbi nem a megállapodásnak megfelelően teljesíti saját kötelezettségeit. A fenyegetésből aztán szombatra egészen konkrét lépés lett: Musk egy az amerikai tőzsdefelügyelet felé benyújtott dokumentumban bejelentette visszalépését az utóbbi idők legjelentősebb közösségi médiát érintő üzletétől.

A hétvége nem sok pihenéssel telhetett a Twitter főhadiszállásán, mivel vasárnap a belső forrásokra hivatkozó Bloomberg már arról írt, hogy meg is van, ki képviseli majd a vállalatot az immár elkerülhetetlen jogi csatában. A cég az akvizíciós területen igazi nagyágyúnak számító Wachtell, Lipton, Rosen & Katz irodát bízta meg, ami jelzi a Twitter elkötelezettségét arra, hogy a maga részéről a lehető legtöbbet kihozza ebből az egyre csúnyábbá váló sztoriból.

Botokkal fenyegetőzik

A bírósági csörték egyik kérdése az lesz, ki kell-e fizetnie Musknak azt az 1 milliárd dollárt, amit a megállapodásban vállalt arra az esetre, ha visszalépne az ügylettől. A bánatpénz viszont Musk szerint nem jár a Twitternek, mivel utóbbi félrevezette a nagyközönséget (és őt magát) is azzal kapcsolatban, hogy platformján milyen arányban vannak jelen a felhasználói fiókokban a többek között deiznformációra és spamelésre használt automata rendszerek (más néven: botok). A multimilliárdos (nem) vevő azt is sérelmezi, hogy a Twitter menedzsmentje nem bocsátott rendelkezésére olyan információkat, amelyek a rendszer működésének pontosabb megértéséhez szerinte mindenképpen szükségesek, illetve azt is, hogy a megállapodás aláírása óta több magas rangú vezetőt is elbocsátottak, valamint létszámstoppot vezettek be.  

A Twitter a maga részéről többször hangsúlyozta, hogy a botok maximum 5 százalékos aránya valós, mivel a szám megalapozott belső adatokon alapszik. Ugyanakkor utóbbiak nem mindegyikét tudják megosztani külső féllel, mivel azok között érzékeny személyes információk is vannak. A vásárlásról kötött megállapodásban foglaltakat pedig konzekvensen igyekeztek kikényszeríteni, mivel a menedzsment szerint ez a befektetők érdeke. Musk lépésére reagálva a cég szóvivője közölte, hogy kőkemény jogi csatában fogják rákényszeríteni a másik felet arra, hogy eleget tegyen szerződésben vállalat kötelezettségeinek.

Gyorsan a tárgyra térnek 

A Bloomberg vasárnapi beszámolója alapján a Twitter ügyvédi csapata már a hét elején elindíthatja a pert a világ egyik leggazdagabb embere ellen. Ennek akár az is lehet a kimenetele, hogy az ítélet nem engedi Muskot "elsétálni az asztaltól". A precedenseken alapuló amerikai jogrendszer miatt érdemes megemlíteni azt a 2000-es évek elején született ítélet, amely egy húsipari vállalatot szorított rá riválisa felvásárlására azt követően, hogy a vevő megtévesztő információkra hivatkozva próbált elállni az akvizíciótól.

Jogi szakértők azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy végül egy köztes megállapodás születik, aminek értelmében Musk ugyan megveszi a Twittert, ám a szerződésben megjelölt 54 dollár 20 centes részvényenkénti árnál kevesebbért. Ezzel a Twitter befektetői rosszabbül járnának, ugyanakkor elkerülhetó lenne egy hosszasabb bírósági tusakodást, aminek nem feltétlenül biztos a kimenetele. (A közösségi vállalat papírjai a folyamatosan érkező múlt heti hírek hatására gyengülni kezdtek, és jelenleg 35 dollár környékén mozognak.)

Közösség & HR

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.