2014-es csúcsidőszakot ugyan megközelíteni sem tudták az idei, technológiai szektorból érkező tőzsdei bevezetések az Egyesült Államokban, de annyiban biztató a helyzet, hogy a csapnivalóan sikerült 2016-ot követően ismét felfelé történt elmozdulás.
Lehetett volna jobb is
A befektetési lehetőségeket, tőzsdére lépéseket (IPO) figyelő Renaissance Capital témában közölt anyaga szerint alakulhatott volna a ténylegesnél jobban is az idei év, ám azt egyrészt az adószabályok esetleges változása miatti bizonytalanság, valamint két nagy bukás is negatívan befolyásolta.
A VentureBeat összeállítása alapján az amerikai piacon eddig 160 elsődleges nyilvános tőzsdei kibocsátást hajtottak végre, amelyek összességében 35,6 milliárd dollárt mozgattak meg. Ez utóbbi majdnem a duplája a tavalyi 18,8 milliárdnak, ami egyébként 105 IPO-ból jött össze. 2014-ben viszont 275 bevezetés történt több mint 85 milliárd dollár értékben. A Renaissance szakertői szerint egyébként valahol 180-200 IPO közé tehető az éves "történelmi norma", tehát ebből a szempontból 2017-et nem lehet átütő sikerként értékelni.
A fenti számok ismeretében még érdekesebb a technológiai szektor teljesítménye. Az iparágban 37 cég lépett először parkettre idén, összesen 9,9 milliárdnyi forgalmat generálva. A teljes képhez hasonlóan ez a terület is élénkülni tudott 2016-hoz képest. Tavaly mindössze 21-en vágtak bele a tőzsdei létbe, ráadásul ezek az IPO-k mindössze 2,9 milliárd dollárt értek.
Még árnyaltabbá teszi a képet a frissen tőzsdére lépő technológiai cégek idei teljesítménye. Az IPO-k átlagosan 21 százalékos (pozitív) hozamot hoztak, ami egyfelől nem rossz. Másrészt viszont a Dow Jones ipari indexe ettől alig elmaradva 17,2 százalékos hozamot tud idén felmutatni. Ez utóbbi pedig lényegesen kisebb kockázatú befektetési opció, mint fogadni az új fiúk első néhány hónapnyi eredményére.
Elrontották az étvágyat
Érdekes módon, pont az a cég okolható legalább részben a viszonylagos gyenge évért, amelyik tavasszal maga adta meg az jó alaphangot egy abszolút sikeres parkettre lépéssel. A korábbi Snapchatből mára Snapre rövidült startup ugyanis március elején a történelem harmadik legnagyobb technológiai szektorhoz köthető IPO-ját produkálta. Ám a cég hiába gyűjtött be 3,4 milliárd tőkét és ért el papírjaival 40 százalékot meghaladó első napi emelkedést, azóta a befektetők kijózanodtak. Ugyan a cég sosem tudott nyereséget termelni, mégis az első, immár tőzsdei szereplőként tett negyedéves jelentésig kellett várni, hogy kiderüljön, nincs kolbászból a Snap kerítése. A súlyos veszteségekkel és a riválisok szorításával küzdő vállalat részvényeivel július óta a kibocsátáskori 17 dolláros szint alatt kereskednek.
A Snap hangos érkezése, majd még hangosabb csattanása mellett egy másik ígéretes startup sem hozhatta meg a befektetők étvágyát. Az öt évvel ezelőtt alapított Blue Apron előre csomagolt alapanyagok és kész receptek házhozszállításával vált népszerűvé. A vásárlóknak bejött, hogy csak ki kell bontani a dobozt, elolvasni a teendőket és már készülhet is a mégiscsak saját gyártású vacsora. Az üzlet annyira jól ment, hogy idén nyáron tőzsdére is lépett a cég, ám nagyjából azzal egy időben jelent meg a hír, miszerint az Amazon a témával kapcsolatos szabadalmat akar bejegyeztetni. A Blue Apron papírjai azonnal meredek esésbe kezdtek. A cég részvényárfolyama a kibocsátás után közvetlenül elért 11 dollárról 4 dollár alá estek.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?