Nemrégiben még átverésnek és a dollárra leselkedő veszélynek tartotta a kriptovalutákat, de aztán belecsöppent egy újabb költséges választási kampányba.

Donald Trumpnak sosem okozott problémát, hogy a legnagyobb természetességgel fordítson 180 fokot az álláspontján valamilyen vitás kérdésben. Előző elnök ciklusában például azzal vádolta a TikTok közösségi videómegosztót, hogy a kínai kommunista párt meghosszabbított karjaként működik, és kísérletet tett annak betiltására. Még idén márciusban is nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a kínai ByteDance által üzemeltetett alkalmazást, de nem sokkal azután, hogy Joe Biden aláírta a TikTok amerikai ellehetetlenítését célzó törvénycsomagot, Trump megjelent a csatornán, szóvivője pedig a fiatalabb közönság megszólításának szükségességéről magyarázott.

A beszámolók szerint érdekes egybeesés, hogy a volt elnök időközben többször tárgyalt a ByteDance egyik legnagyobb befektetőjével is újraválasztási kampányának finanszírozásáról. Alig néhány nappal később pedig jöhetett az újabb pálfordulás: saját közösségi csatornáján, a Truth Social oldalon arról értekezett, hogy Biden gyűlölete a Bitcoin iránt csak Kínának, Oroszországnak és a radikális kommunista baloldalnak használ. A dolog azért érdekes, mert egy korábbi interjúban még kerek perec átverésnek nevezte a kriptovalutákat, amelyekbe kódolva van egy későbbi katasztrófa, ráadásul aláássák az amerikai dollár meglévő jelentőségét is.

Változnak az emberek

Trump abban a megszólalásában még a bitcoin különösen szigorú szabályozása mellett kardoskodott, de ezt a jelek szerint már a kommunizmus támogatásának tartaná. Bejegyzésében még arra is kitér, hogy az összes maradék bitcoinnak az Egyesült Államokban kellene készülnie, amivel valószínűleg arra utal, hogy nagyobb arányú bitcoinbányászatra törekedne amerikai cégek által, helyi erőforrások felhasználásával. A becslések szerint egyébként a valaha előállítható összes bitcoin 90 százalékát már kitermelték, a folyamat üteme pedig egyre lassul, de Trump közben összejött a bányászat meghatározó szereplőivel is, ami ilyen kiváló cikkeket eredményezett.

Más források inkább azt emelik ki, hogy a kriptós közösség, köztük a Gemini kriptotőzsdét alapító Winklevoss ikrek, ugyancsak bitcoin-adományokkal támogatták Trump kampányát, így nem különösebben meglepő, ha az újraválasztásán munkálkodó elnökjelölt ezúttal is simán feladta korábbi álláspontját. A bitcoin-bányászat támogatásával befolyó pénzeszközök azért is értékelődhetnek fel, mert a Trump adósságai a Forbes cikke alapján már tavasszal a félmilliárd dollárt közelítették, ami értelemszerűen aláásta a kampányba fektetett erőfeszítéseit is. A bányászat gazdaságserkentő szerepével és súlyos környezeti hatásaival legutóbb itt foglalkoztunk.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.