A szövetségi állam kormányzója aláírta azt a törvényt, amely garantálja többek között az oklahomaiak kriptobányászathoz való jogát.

Oklahomában hamarosan kitör a kriptoszabadság. Kevin Stitt kormányzó aláírta azt a törvényt, melynek értelmében november elsejétől minden oklahomai elidegeníthetetlen joga lesz, hogy szabadon rendelkezzen digitális vagyona fölött, és akár az otthonában is bányásszon kriptovalutát, ha azzal nem sérti a helyi zajrendeletet.

A törvény emellett lehetővé teszi, hogy Oklahomában (legális) árukat és szolgáltatásokat lehessen vásárolni bitcoinnal vagy bármely más kriptovalutával. Az állam a jövőben nem tilthatja vagy korlátozhatja semmilyen módon a polgárok kriptovalutákkal kapcsolatos jogait. De az igazán nagy dobás az, hogy a kriptopénzek használatát nem is lehet megadóztatni, és minden szempontból ugyanolyan pénznek minősülnek, mint a hagyományos fizetőeszközök.

A forgalmi adót természetesen a kriptovalutáért vásárolt termékek és szolgáltatások után is meg kell fizetni, de például a tranzakciókhoz kötődő energiahasználatot nem lehet extra adókkal sújtani. A törvény úgy rendelkezik, hogy az állam területén a kereskedelmi méretű kriptobányászati vállalkozásokat ugyanúgy kell kezelni, mint az adatközpontokat, és tilos rájuk kivetni bármilyen diszkriminatív adót.

Gazdaságserkentő hatást várnak

A liberális javaslatot benyújtó Brian Hill képviselő azt reméli, hogy sikerül Oklahomába vonzani az iparág legfontosabb szereplőit. A képviselő szerint a törvény tárgyszerű: Oklahoma állam nem állást foglal a kriptovilág mellett vagy azzal szemben. Csupán rögzíti: a kirptovaluta egy létező entitás, amit az oklahomaiak szeretnének birtokolni. Az állam feladata pedig az, hogy ezt a jogukat biztosítsa.

Ugyanakkor a kriptobányászat szabaddá tétele környezetvédelmi aggályokat is felvet. Az állam megújuló energiából jól áll: egész területe szeles, így jelenleg az Egyesült Államok negyedik legnagyobb szélenergia-termelője. Energiaszükségletének közel felét ebből a forrásból nyeri.

De ezzel csak az erőforrások egy része van kipipálva. A kriptobányász erőművek (lényegében speciális adatközpontok) üzemeltetéséhez ugyanis meglehetősen sok víz kell. Ebből a természeti erőforrásból viszont kevés van Oklahomában, és eloszlása sem egyenletes az állam területén. A térséget többször sújtotta extrém szárazság és az annak nyomán kialakuló hatalmas porvihar, az ún. dust bowl, ami miatt egyes vidékek átmenetileg el is néptelenedtek. A globális felmelegedés is jobban érezteti a hatását arrafelé: az utóbbi években egyre gyakoribbak az aszályos időszakok. És bár vannak csapadékosabb és vízben gazdagabb területei is, a kriptotörvény nem köti vízellátási feltételekhez, hogy hol lehet kriptobányászatot folytatni.

(Illusztráció: YouTube)

Piaci hírek

Befektetőket riogató zombi unikornisok garázdálkodnak a Szilícium-völgyben

Az unikornis-listákon szereplő cégek egy jelentős része már csak egymilliárd dolláros értékelés alatt tudott tőkét bevonni – már ha tudott.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.