Miután egészen nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt a legnagyobb ötlet hivatalos fizetőeszközt csinálni a bitcoinból, Salvadorban még jobban rálépnek a gázra.

Nayib Bukele salvadori elnök már évekkel ezelőtt all-int mondott a bitcoinra, miután nem csak a világon elsőként fogadta el a kriptovalutát törvényes fizetőeszközként egy geotermikus energiával működtetett, kriptobányászatra épülő város és a bitcoinhoz kapcsolódó első államkötvények kibocsátásának terveivel kápráztatta el a közönséget. Ez utóbbi előtt a kriptopiaci visszaesés időközben le is zárta az utat, a hitelfelvételi költségek növekedésével és a tetemes államadóssággal küzdő Salvadorban pedig a közgazdászok szerint a bitcoin már régen nem a megoldást jelenti, hanem maga is a probléma részévé vált.

A kriptovaluta nem adott érdemi lökést a növekvő bűnözés mellett gyengélkedő salvadori gazdaságnak, bár mindent megtettek a felhasználás ösztönzésére: az éves költségvetésük néhány százalékára rúgó befektetéseken túl összerántották a digitális banki infrastruktúrát, és bitcoinos ATM-ekkel szórták tele az utcákat. A rendszert kiszolgáló BitGo azonban a hírek szerint úgy sem győzte a terhelést, hogy a hivatalos kriptós alkalmazás meg sem jelent az Apple vagy a Huawei platformján, mialatt a digitális utópiába igyekvő kormányzat nagyon is analóg módon oszlatta az infláció és a hatalmas szegénység miatt tüntető tömeget.

Amit támadnak, azt ő is meghosszabbítja 

A Futurism riportja alapján 2025 március elejéig a salvadori polgárok kevesebb mint 2 százaléka vette át a nagy felhajtással bevezetett pénzügyi technológiát. Mivel a kriptovaluta önmagában nem biztosít új lehetőségeket a törvényes megélhetésre, a börtönök telítettsége több mint háromszorosára emelkedett 2021 és 2024 között, ami a lap szerint azt is eredményezte, hogy sokan tartják egymáshoz tartozó dolognak a kriptobizniszt és az állami erőszak fokozódását. Annak ellenére, hogy az összes vállalkozástól megkövetelik a bitcoin elfogadását, a dolog nehézkesen működik, és nem úgy tűnik, hogy ez a jövőben megváltozna.

Bukele "kriptojátékának" legnagyobb kudarca a beszámoló szerint az lett, hogy nem sikerült rávennie a nemzetközi piaci szereplőket a virtuális vagyon Salvadorba irányítására. Erre azonban az elnök a tétek további emelésével válaszol: a közelmúltban felgyorsította az említett "Bitcoin City" építését, amelynek eddigi erdménye néhány négyzetkilométernyi őserdő letarolása és néhány száz őslakos család kitelepítése volt. Ezzel párhuzamosan lemondott egy 3,5 milliárd dolláros IMF-kölcsönről is, amelynek egyik feltétele az állami bitcoin-tranzakciók korlátozása és a bitcoin-felhalmozás leállítása lett volna.

Részletek a Futurism oldalán »

Piaci hírek

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.