A Google negyedéves pénzügyi jelentéséből kitűnik, hogy az óriáscég kilábalt a válságból, ám az eredmények még elmaradnak a befektetők elvárásaitól.
A Google részvényeinek árfolyama 4 százalékot esett, miután az internetes keresőóriás nyilvánosságra hozta aktuális pénzügyi jelentését. Eszerint ugyan a vártnál nagyobb profitot termeltek, azonban a bevétel növekedése nem érte el a Wall Street egyre erősebb követelményeit - annak ellenére, hogy a 2009-es esztendő volt a Google eddigi legerősebb éve.

Martin Myykkonen, a Janco Partners vezető elemzője szerint az elvárások egyre nőttek, ahogy a pénzügyi jelentés dátuma közeledett, és bár jó eredményt sikerült felmutatni, a felfokozott várakozáshoz képest ez sem durrant elég nagyot. A szakember azonban nem borúlátó, szerinte a részvények ára hamarosan újra emelkedik majd, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a Google eredménye a tavalyi gazdasági helyzetben kifejezetten jónak tekinthető.

A Google teljes bevétele összesen 17 százalékkal nőtt a 2008-as eredményekhez képest, összesen 6,67 milliárd dollár áll a jelentésben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a keresővállalat az első olyan meghatározó technológiai cég, amely képes volt az előző évben leküzdeni a válság hatásait, és növekedéssel zárni az évet - nem sok ilyen akadt, kivéve talán az Intelt, az IBM-et és az eBay-t.

Tervek és kihívások

Az eredmények tükrében még egyértelműbb a Google vezetőségének azon bejelentése, amely szerint 2010-ben további befektetésekre és fejlesztésekre készülnek, céljuk ugyanis, hogy a jelenlegi tevékenységek piaci részesedésének növelése mellett új területeket is meghódíthassanak.

Könnyűnek nem lesz nevezhető ez az erőfeszítés, mivel a konkurenciaharc egyre erősebb, leginkább a Microsoftnak köszönhetően. A redmondi vállalat egyre több fronton támad, elég csak a Yahoo!-val kötött stratégiai megállapodást megemlíteni. Az okostelefon-piacon sem lesz könnyű helyzetben a Google, hiszen a Nexus One-nak a toronymagasan vezető iPhone-okkal kell megbirkóznia, ráadásul egyre több pletyka terjeng arról, hogy az Apple hajlandó lenne lecserélni telefonján a Google keresőt a Microsoft Bing szolgáltatására.

Sínen vannak
Pedig Eric Schmidt, a Google egyik vezetője kifejezetten az okostelefonok piacát nevezte meg, mint a 2010-es év legjobban jövedelmező területét a vállalat számára - a második legnagyobb növekedési terület a webes hirdetéseké. 

Sameet Sinha, a JMP Securities elemzője szerint pont ez utóbbi piac okolható azért, hogy a befektetők nem fogadták kitörő örömmel a Google egyébként sikeres évzárását: az előrejelzések ezen a területen többet vártak volna, egészen pontosan a kattintásonkénti árbevétel növekedését saccolták 5 százalékra, ehelyett csupán 2 százalékot sikerült gyarapodni ebben a szegmensben.

Az elemzők egyértelműen azt jósolják, hogy ez az év vízválasztó lehet a Google pénzügyeit tekintve, hiszen az eredmények alapján akár véget is vethetnek a tavaly alkalmazott költségcsökkentéseknek, és újra nagyobb arányú fejlesztésekbe foghatnak, ami persze nagyobb pénzköltéssel is járna majd - hogy a piac felkészült-e erre, azt azonban még nem tudni.

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.