A zenei streaming svéd királyánál nagyon összehúzzák a nadrágszíjat: minden hatodik dolgozónak mennie kell.

Idén immár a sokadik leépítési kört jelentette be a Spotify. A zenei szolgáltató vezetője által jegyzett hivatalos tájékoztatás szerint a svéd vállalat ezúttal állománya 17 százalékától válik meg, ami nagyjából 1500 embert érint. Az elsőként a dolgozókkal megosztott levélben Daniel Ek alapító-vezérigazgató azzal igyekszik levenni a felelősséget magáról, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között "karcsúnak lenni nem csupán lehetőség, hanem szükségszerűség".

Ahogy az az ilyen esetekben lenni szokott, a vállalat első számú embere nagyon sajnálja, hogy ezt a roppant nehéz döntést meg kellett hoznia a vezetőségnek, de természetesen mindezt muszáj meglépni ahhoz, hogy a szervezet jövőve és egészséges fejlődése biztosított legyen.

Váratlan húzás

A sokak számára meglehetősen kellemetlen mikuláscsomag előhúzása a zsákból két szempontból is váratlannak tekinthető. Egyrészt a vállalat idén sokkal jobb számokat produkált eddig, mint a tavalyi, meglehetősen gyengére sikeredett időszakban. A legutóbb lezárt, idei harmadik negyedévben például 11 százalékkal nőtt a forgalom, ráadásul a bevétel és a bruttó árrés is várakozásokon felüli szintet mutatott. A jó hangulatot csak tovább fokozota, hogy a cégnek sikerült visszatérnie a profitabilitáshoz: a 3,4 milliárd eurónyi bevételből sikerült 32 millió eurót megtartani működési eredményként. 

A másik ok, ami miatt váratlannak minősíthető a döntés, az az, hogy a Spotify az utóbbi időszakban már több karcsúsítási körön is átesett. Januárban 600 főt érintő leépítést jelentettek be, majd ezt nyáron egy kisebb mértékű, nagyjából 200 munkakört érintő elbocsátás követte, amely főként a podcastos területet célozta.

Inkább nagyobbat vágnak

Ezeknek a felvetéseknek mintegy elébe menve a vezérigazgató levelében kifejti, hogy tisztában van azzal, hogy az elmúlt időszak eredményei fényében sokak szerint valószínűleg túlságosan komoly a mostani csökkentés. Ek a döntést megelőző megbeszélések kapcsán világossá teszi, hogy volt egy olyan opció is, miszerint jövőre és 2025-ben kisebb lépésekben csökkentették volna a dolgozói számot. Az alapító-vezérigazgató ugyanakkor a kijelölt pénzügyi célok ismeretében kénytelen volt a drasztikusabb, nagyobb és gyorsabb vágás mellett dönteni. 

(Illusztráció forrása: Spotify)

Közösség & HR

A szoftverek validálásán vérezhet el az MI-vel támogatott kódolás

A CloudBees tanulmánya alapján a mesterséges intelligenciával generált kódok túltermelődése gyakori hibákat és magasabb költségeket eredményez a már élesben futó programok esetében.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.