A kínai informatikai óriás nagyon igyekszik, hogy a hazai pályán túl is számoljanak vele cloud szolgáltatóként. A könnyebben elérhető ázsiai piacok mellett többek között Európában nyíltak új adatközpontok.
Hirdetés
 

A megvalósítási fázisba értek az Alibaba Cloud korábban felvázolt, nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos tervei. A kínai technológiai konglomerátum szoftverszolgáltatásokra fókuszáló ága tegnap számos új adatközpont megnyitását jelentette be világszerte. Ezek közül külön is kiemelendő a Franciaországban és Hollandiában beindított létesítmények.

Az összesen nyolc országot érintő bővítéssel immár 91 rendelkezési zónát üzemeltet a cég összesen 29 régióban, ezeknek nagyjából a fele, számszerint 14 található Kínában. Az európai expanzió mellett Brazíliában, Mexikóban, Japánban, Dél-Koreában, Malajziában és Dubajban bővül a globális hálózat.

Más pályán kell focizni

Miközben az ázsiai régióban a földrajzi közelség és a jelentős kínai gazdasági jelenlét miatt az Alibaba Cloud alapvetően könnyebben tud új üzleteket szerezni, az európai terep sokkal keményebbnek ígérkezik, de a cég láthatóan eltökélt.

Kontinensünkön, különösen annak nyugati felén jellemzően komoly fenntartások fogalmazódnak meg a kínai szolgáltatásokkal kapcsolatban, a polgárai személyes adataira fokozottan ügyelő EU-ban pedig kifejezetten sokat kell tenni a piaci szereplőknek azért, hogy megfeleljenek a szigorú szabályozási környezetnek.

Az európai terjeszkedést az sem teszi egyszerűbbé, hogy a régióban még a helyi vállalkozások sem nagyon tudnak labdába rúgni, annyira lehengerlő az amerikai jelenlét. A régió fontosságát jelzi, hogy még az olyan gigászok, mint az Amazon Web Services (AWS) is megpróbál alkalmazkodni és úgy lavírozni, hogy Brüsszelnél ne húzza ki a gyufát.

Beszűkült hazai lehetőségek

Az Alibaba Cloud azért számít globálisan is jelentős felhőpiaci szereplőnek, mert odahaza a Tencenttel karöltve leuralták az országot. A kínai gazdaság utóbbi években mutatott döcögése azonban beszűkítette a vállalt hazai lehetőségeit. Mindezt jól mutatta, hogy tavaly már egyszámjegyű tempóra lassult a leányvállalat bevételnövekedése, miközben a nagy nyugati riválisok ennél sokkal meredekebb pályán hasítanak.

A cég egyébként nem szalasztotta el az alkalmat, és a külföldi terjeszkedést közvetlen összefüggésbe hozta a házon belül fejlesztett (és egyre több pénzt hozó) mesterséges intelligenciával. A vállalat szintén tegnap hozta nyilvánosságra a Qwen3-Max modellt, amely az Alibaba Cloud szerint kenterbe veri az OpenAI augusztusban debütált GPT 5 modelljét, és úgy általában sem áll rosszul, mert dobogós helyen áll a generatív algoritmusok képességeit rangsoroló LMArena listáján. A tervek szerint az új adatközpontok segítik majd minél több felhasználóval megismertetni a világban Qwen képességeit.

Cloud & big data

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.