Már megrendelhető, és néhány nap múlva meg is jelenik az Apple okos hangszórója. A cél a felső kategória meghódítása, ebből egyelőre az árcédula van a helyén.

Az Apple digitális asszisztense először tavaly nyáron, a WWDC fejlesztői konferencián mutatkozott be a nyilvánosság előtt. A kezdeti várakozások szerint a rajongók már karácsonyra meglephették volna magukat a legújabb Apple-logós hardverrel, a megjelenés azonban 2018-ra csúszott: a HomePod nevű okos hangszóró csak a múlt szombat óta előrendelhető az Egyesült Államokban, és a hírek szerint február 9-én kerül fizikailag is a kereskedelembe.

A HomePod egy meglehetősen zsúfolt mezőnybe érkezik, ahol az Amazon és a Google már jó ideje gyűri egymást a saját márkás, vagy más gyártók által szállított, de a két cég szoftvereit futtató termékekkel. A rendszerek terjesztésébe azok a vállalatok is beszálltak, amelyeknek az MI-fejlesztéshez nem sok közük van ugyan, de nem akarják megvárni, hogy otthoni audio eszközeiket szép lassan kiszorítsák a piacról a digitális asszisztensek.

Egyből odaülne az asztalfőre

Ahogy az alábbi, közel sem teljeskörű összehasonlításból is kiderül, az Apple hangszórójának 350 dolláros ára egyből a felső kategória tetetjére pozicionálja a terméket, amit hivatalosan a menő funkciók és a csúcsminőségű hangzás kombinációjával indokolnak. Az újdonságok között ott van például a "room sensing technology", ami az otthon automatizálásra szolgáló HomeKit csomóponttá teszi a HomePodot, és elősegíti az ideális hangzás beállítását is.

 

Okos hangszórók listaára 2018. január
Infogram


Jól látszik, hogy a választék már az okos hangszórók külsejét, méretét, funkcionalitását és nem utolsósorban árát tekintve is igen széles. A belépő szinten ott a Google Home Mini és az Amazon Echo Dot, eggyel feljebb a Google Home és az Amazon Echo, legfelül pedig a Google Home Max, illetve most már az Apple HomePod áll a vásárlók rendelkezésére, közöttük pedig egy nagy csomó másik gyártó tömi ki a réseket, sok esetben csak a regionális elérhetőség határai között – gondoljunk itt akár Kínára és az olyan gyártókra, mint az Alibaba, a Xiaomi, a Baidu vagy a JD.com.

Az Apple-nek a kommentárok szerint nem amiatt lesz nehéz dolga, mert a piac túlságosan szűk lenne. Igaz, hogy a HomePod meglehetősen későn érkezett, de az előrejelzések szerint a piac rohamléptekkel bővül: a Canalys például az idén több mint 56 millió darab okos hangszóró értékesítésére számít világszerte, az eMarketer pedig azt prognosztizálja, hogy az Egyesült Államokban több eszközt fognak eladni az év végéig, mint amennyi az év elején összesen használatban volt.

A kétkedő hangok nem is arról szólnak, hogy amit a HomePod tud, azt rosszul tudná – inkább azt sorolják, hogy mi az, amit egyáltalán nem tud, de ami elvárható lenne tőle, hiszen a jóval olcsóbb modellek is képesek rá. A legelső ilyen, hogy már a beállításhoz is egy iOS alapú eszközre van szükség, vagyis androidos készülékekkel nem működik együtt. Hasonló a helyzet a "harmadik féltől származó" alkalmazások limitált és körülményes hozzáférhetőségével, ami éppen az okos otthoni vezérlő lényegét kérdőjelezi meg.

Ez már nem fér be egyetlen logó alá

Ahogy azt már nagyon sokan megfogalmazták, az okos otthon kulcsa a tényleg zökkenőmentes felhasználói élmény. Ennek érdekében mindenkinek nehéz dolga van, aki együttműködésre akarja bírni a különféle technológiákat, viszont az is valószínű, hogy ebben a műfajban már nem lehet ellavírozgatni egy jól felépített márkanév hátán.

A zavartalan felhasználás másik feltétele a tényleg piacérett technológiák alkalmazása, és a Siri ezen a téren sem alkotott még maradandót. Az igazsághoz tartozik, hogy a hangvezérlés területén még senkinek sem sikerült előállnia színvonalas megoldással, de a Siri ebben a mezőnyben sem a legnagyobb tanár, ha az emberi beszéd értelmezéséről és akcióvá alakításáról van szó.

Azt ebben a pillanatban nem lehet tudni, hogy a későbbiekben milyen támogatási lehetőségek lesznek a külső alkalmazások támogatására (itt olyan bonyolult dolgokra kell gondolni, mint mondjuk a Google levelezőjének és naptárának alapértelmezett beállítása). Ha maga az eszköz nem is változik sokat a belátható jövőben, maga a Siri mindenképpen sokat fejlődhet – elsősorban éppen a HomePod telepítéseivel és a szaporodó felhasználói interakcióra épülő tanulással. Ami biztos, hogy a vásárlók otthonában sokféle gyártó és szolgáltató van jelen, ezek széleskörű támogatása nélkül pedig teljesen értelmetlennek tűnik a vadonatúj, 350 dolláros Apple-hardver.

Konzumer tech

E-kereskedelem: naponta egymilliárd forintot költöttünk

A hazai online kiskereskedelem növekedése még mindig háromszor akkora, mint a hagyományosé, de a bővülés üteme már lassul. Azért így is sikerült 365 milliárd forintos forgalmat összehoznia a mintegy 5 ezer webáruháznak.
 
Hirdetés

Idén elstartol az 5G, még több fizetésre való kütyü jön a Telenor Research szerint

A Telenor Research kutatói egy csokorba gyűjtötték az idei év legmeghatározóbb fogyasztói trendjeit. Többek között debütáló 5G-t, kiterjesztett valóságra építő szolgáltatásokat és a mobiltárcák széles körű elterjedését várhatjuk 2018-tól.

Hirdetés

Ezért vannak biztonságban személyes adataink a felhőben

Nyakunkon az új európai adatvédelmi rendelet bevezetésének határideje, ami minden, adatkezelést végző vállalatra vonatkozik. A felhőszolgáltatók azonban elébe mentek a GDPR-nak.

A GDPR miatt elvileg változik az adatok életciklusa, de a gyakorlatban nem feltétlenül. Aminek viszont kellene változnia, az a hazai szabályozás. Ezen a téren viszont nem állunk jól.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.