Az AMD-t (Advanced Micro Devices) sem kímélte a globális piac általános visszaesése: a tegnap tőzsdezárás után közzétett eredményjelentésében 18 százalékos bevétel-visszaesésről számolt be. Ennek ellenére a zárás utáni kereskedésben 3 százalékkal drágultak a csiptervező vállalat papírjai.
Az egy évvel korábbi, közel 6,6 milliárd dolláros bevétellel szemben az idei második negyedévben 5,4 milliárd dollár jött össze. Az üzemi eredmény 3 milliárdról 2,4 milliárdra csökkent (mínusz 19 százalék), így a cég a pozitív nullánál alig valamivel magasabb profittal zárta a negyedévet (27 millió dollár profit szemben a tavalyi közel 450 millióval). Az értékesítés három fonotos szegmensben (data center, client computing, gaming) is visszaesett, mindössze a beágyazott rendszerekhez készülő csipek bevételei nőttek 16 százalékkal (többek között a gyártóipar, az egészségügy, az autóipar vásárolt több AMD csipet).
Ezek után igazán meglepő volt, hogy az eredeményjelentés után drágultak a vállalat részvényei. A pozitív fogadtatásnak két oka is lehetett: a bevételek kisebb mértékben estek vissza, mint az elemzők várták. Másrészt Lisa Su vezérigazgató (a fenti képen) belengette az elemzői konferenciahíváson, hogy az AMD nagyon ráerősíti a mesterséges intelligencia kiszolgálására specializált csipek fejlesztésére és gyártására.
A már gyártásban lévő MI3000-es csipek szállításának a felfuttatása a negyedik negyedévre várható, mondta a vezérigazgató, aki szerint az AMD MI300-as sorozatú termékeire nagyon nagy az érdeklődés. Már a folyó negyedévben jelentően bővítik együttműködésüket például a felhőszolgáltatókkal és számos vezető MI-vállalattal. A vezérigazgató véleményét egyébként osztják a piacelemzők, írja a Reuters, mivel többek között a Microsoft és a Google is az adatközpontokra fordított kiadásai növelését irányozta elő az év második felére, és különösen az MI-csipekre és az infrastruktúra fejlesztésére akarnak többet költeni.
Lisa Su szerint az adatközponti piac elmozdulása az MI felé pozitívan fog hatni a kliens számítástechnikai eszközök iránti keresletre is. Így a vállalat abban a szegmensben szintén pozitív fejleményeket vár az év további időszakában.
A bizonytalansági tényező a kínai piac
Mint a Reuters felhívja a figyelmet, az Nvidia MI-csipjeivel konkuráló MI300-as sorozat számára komoly piaci kockázatot jelent, hogy egyelőre nem értékesíthető a kínai piacon. A sorozat lapkáinak teljesítménye meghaladja azt a szintet, amelyek még szabadon exportálhatók Kínába. Az Intel és az Nvidia gyorsan reagált a Biden-kormány exportszigorító intézkedéseire, és elkészítettek egy olyan portfóliót, ami megfelel a kormányzat által meghatározott teljesítménykorlátoknak. Az AMD azonban egyelőre nem gyárt az exportkorlátozásokhoz optimalizált csipeket. Az elemzői konferenciahíváson azonban a vezérigazgató belengette: megfontolják, hogy szintén rálépjenek erre az útra.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak