Akkorák, mint egy postai bélyeg, több mint 15 percig röpködhetnek károsodás nélkül, és közben akrobatikus manővereket hajtanak végre a levegőben.
Hirdetés
 

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói is olyan rovarszerű repülő robotok fejlesztésén dolgoznak, amelyek gyorsan és precíz módon lehetnek képesek ellátni a növények beporzását végző méhek feladatát. Nem újdonság, hogy a méhpopuláció csökkenése súlyos válsággal fenyeget, a mesterséges beporzás hatékonyabb módszerével ráadásul a gazdálkodók a jövőben akár többszintes raktárakban is termeszthetnek gyümölcsöt és zöldséget, növelve a hozamot és mérsékelve a mezőgazdasági tevékenység káros környezeti hatásait.

A különféle kisebb állatok leutánzása régóta felkapott téma a robotika területén, hiszen ezek működőképes változatait egy sor lényeges területen lehetne hasznosítani. Közülük is különösen érdekesek a méhekkel kapcsolatos kutatások, amelyeket nem csak a tervezett felhasználás fontossága határoz meg. Eddig ugyanis megoldatlan kihívás a megfelelő állóképességgel, sebességgel és manőverezhetőséggel működő robotok megépítése, amely csak annyit nyomnak, mint egy mazsola, de ügyesen és sokáig képesek repülni anélkül, hogy darabokra esnének.

A valódi méhek egyelőre pótolhatatlanok

Korábban mi is beszámoltunk a Washingtoni Állami Egyetem kutatóinak eredményeiről, amelyek elvezettek egy hat szabadságfokot lefedő manőverezési képességgel rendelkező prototípushoz. Ahhoz azonban, hogy az apró robotok megbízhatóan működjenek, nemcsak könnyűnek és mozgékonynak kell lenniük, hanem ellenállónak is kell lenniük a nagy erőhatásokkal szemben. Legtöbbjük még egy percig sem röpködhet anélkül, hogy eltörne, ami az adatgyűjtést is nehezíti repülési képességeik megfelelő kalibrálásához és teszteléséhez.

Legújabban a Massachusetts Institute of Technology (MIT) munkatársai álltak elő egy postai bélyeg méretű, rovarszerű repülő robottal, ami képes akrobatikus manővereket végrehajtani, sőt a dupla átfordulások vagy a nyolcas alakban való repülés mellett lebegni is tud a levegőben. Mindezt pedig akár 1 percen keresztül is képes "a repülési pontosság degradálódása" nélkül teljesíteni, vagyis az akrobatikus képességek mellett az állóképességük és az élettartamuk is javult a szárnycsapásokkal járó mechanikai igénybevétel csökkentésével.

Az új dizájn még ahhoz is hagy elég szabad helyet, hogy a robot apró elemeket vagy érzékelőket hordozzon, amelyek lehetővé teszik, hogy önállóan repülhessen a laboron kívül is. Persze még így is óriási tátong a szakadék tátong a legjobb műrovarok és a valódi méhek között (a méhnek például csak két szárnyuk van, és még kísérleti körülmények között sem kell kábelen keresztül csatlakozniuk egy áramforráshoz), de a kutatók szerint a következő években izgalmas dolgokra számíthatunk majd az akkumulátorok és számítási képességek beépítésével.

a kép forrása: news.mit.edu

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.