Milyen ma CFO-nak lenni? Ez az első kérdés, amit a PwC magyarországi pénzügyi vezetők körében készített idei felmérése megválaszol.
A legfontosabb körülmény, derül ki a hatodik alkalommal elkészített kutatásból, hogy folyamatosan nő a CFO-k vállalaton belüli szerepvállalása (78 százalék), valamint többségük szerint (56 százalék) a nem pénzügyi beszámolók (fenntarthatósági jelentés, ESG-beszámoló stb.) jelentős mennyiségű plusz feladatot rónak az egész pénzügyi részlegre. A növekvő szerepvállalásnál egyre inkább támaszkodnak a technológiai újításokra, 69 százalékuk úgy is érzi, hogy komfortosan mozog ezekben (két éve még csak 44 százalékuk állította ezt).
Azzal azonban kevesebb mint harmaduk (31 százalék) elégedett, ahogy főnökük és vezetőtársaik a munkájuk értékét elismerik. A többség szerint a felső vezetők jelentős része nem látja a pénzügyi területben rejlő értékeket.
Ezt a szakmát is átalakítja a technológia
Mintha összebeszéltek volna a források szűkösségével küzdő CIO-kkal, a magyar pénzügyi vezetők is arra panaszkodnak, hogy folyamatosan szigorodó keretek között kell dolgozniuk: miközben a szabályozói környezet egyre komplexebb, egyre olcsóbban kell elvégezni a feladatokat. Ennek megoldása amiatt különsen nehéz, mert a legtöbb pénzügyi csapatból hiányoznak ehhez a megfelelő skillek (változás- és projektmenedzsment, informatikával kapcsolatos ismeretek).
A technológia ebben ad némi segítséget: válaszadók 66 százaléka szerint a mesterséges intelligencia jelentősen befolyásolja a vállalati folyamatokat. A CFO-k olyan hatásokkal számolnak, mint a számviteli pozíciók csökkenése (37 százalék), aminek oka elsősorban az automatizáció (91 százalék), de a költségcsökkentési kényszer is erőteljesen beleszól (60 százalék). A válaszadók 62 százaléka mondta, hogy tavaly már végrehajtottak olyan költségcsökkentési programot, amiben az automatizáció is szerepet kapott.
De nem csak a spórolás miatt alakulnak át a pénzügyi csapatok. Bővülhetnek is egyes szakterületeken: a magyar CFO-k elsősorban üzleti intelligencia (45 százalék), valamint kontrolling és kockázatkezelés (25-25 százalék) területén bővítenék a csapatukat szakértőkkel.
A technológiai megoldások beszivárgásával a lefedendő szakterületek további bővülése várható. Gyorsan terjednek például az MI-megoldások: tavaly még csak a válaszadók 9 százaléka mondta, hogy használ MI-t a mindennapi feladatokhoz, idén viszont már 27 százalékuk nyilatkozott ugyanígy. A CFO-k több mint harmada (36 százalék) tervez jelentős ERP-fejlesztéseket (2023-ban 29 százalék).
Az aprómunkát elvégzi a technológia
Jelenleg egy olyan szoftver van, amit minden CFO használ: az Excel. Elterjedt még a Power BI (60 százalék) és az SAP (57 százalék). Jóval kevesebben használnak Dynamics 365-öt (28 százalék), Oracle-t (23 százalék) és Cognost (17 százalék).
A pénzügyesek feladatai amúgy egyre inkább eltolódnak a döntéstámogatás felé. Az "aprómunkát" (pl. adatfeldolgozás és riporting) pedig elvégzi a technológia, leginkább az MI-alapú megoldások. Ez azonban a pénzügyi csapatok létszámának csökkenésével is járhat – legalábbis a cégvezetők várakozásai szerint.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak