Akár 100 százalékos vámot is kiszabhatnak egy sor francia termékre a digitális adók miatt.
Hirdetés
 

Bejelentette az amerikai kormány a hét elején, hogy akár 100 százalékos adót is kivethetnek egy sor francia termékre, köztük például a sajtra, a champagne-ra és egyéb luxustermékekre, többek között kozmetikai cikkekre – írja a Reuters. Ez az ellencsapás azért az adóért, amit a franciák az amerikai techvállalatokra szabtak.

Nem sikerült megegyezni

A franciák már januártól bevezették volna a speciális adót, de végül csak nyáron került a javaslat a francia szenátus elé. Akkor azonban még volt esély arra, hogy a két ország talál kompromisszumos megoldást. Augusztusban a biarritzi G7-csúcson a francia és az amerikai pénzügyminiszter kidolgozott ugyan egy közös javaslatot, de az nem ment át az amerikai elnök szűrőjén, így végül csak annyi maradt belőle, hogy három hónapos haladékot kapnak a franciák álláspontjuk felülvizsgálatára.

Az amerikai kormányzat egyébként már a júniusban, a francia szenátusi szavazás előtt bejelentette: vizsgálják a francia intézkedéseket az 1974-es kereskedelmi törvény 301-es bekezdése alapján, amely felhatalmazást ad az elnöknek a megfelelő lépések megtételére, ha egy amerikai iparágat egy külföldi kormányzat jogtalan intézkedése sújt. (A Kínával szembeni intézkedéseknél is ez volt a jogalap.)

A vizsgálat lezárult. Az USA külkereskedelmi megbízottjának irodája (Office Of The United States Trade Representative – USTR) szerint a francia adó ellentmond a nemzetközi adópolitika irányelveinek, és rendkívül megterhelő az érintett amerikai vállalatoknak. Az USTR nyilvános meghallgatást tart a büntetővámokkal sújtandó francia termékek és szolgáltatások listájáról, és csak utána vezetnék be az intézkedést.

Az USTR ezzel nem zárja le a vizsgálatait. Robert Lighthizer, az USTR vezetője azt nyilatkozta, hogy egyelőre vizsgálják, hogy indítsanak-e hasonló eljárást Ausztria, Olaszország és Törökország digitális szolgáltatási adóival kapcsolatban. Céljuk az, mondta  Lighthizer, hogy gátat szabjanak az EU-s tagállamok növekvő protekcionizmusának, amely méltánytalanul irányul az amerikai vállalatok ellen. A Reuters megjegyzi: az iroda vezetője a Kanadában vagy Nagy-Britanniában bevezetni tervezett digitális adókat nem említette.

Technológia ellen sajttal és pezsgővel

A büntetővámok első körben mintegy 2,4 milliárd dollárnyi terméket érintenének, elsősorban luxustermékeket. Ilyen például a champagne vagy a világ egyik legjobb sajtjának tartott gruyere, de sok kozmetikumra és a luxus kézitáskákra is kivetnék. Az intézkedések súlyosan érintenék az olyan vállalatokat, mint az amerikai piacon erős L'Oreal kozmetikai gyártót vagy a közel 70 luxusmárkát összefogó LVMH-t, amely alá tartozik többek között a Dom Pérignon és a Moët & Chandon champagne-ház, a Louis Vuitton és a Christian Dior.

A franciák szempontjából ráadásul rossz hír, hogy az amerikai politikusok pártállástól függetlenül támogatják az alapvetően Donald Trump elnöktől származó tervet. Az amerikai szenátus pénzügyi bizottságának két befolyásosabb tagja, a republikánus Charles Grassley és a demokrata Ron Wyden közös nyilatkozatban jelentették ki, hogy a franciák digitális adója észszerűtlen, protekcionista és diszkriminatív. Ugyanezen az állásponton vannak az érintett vállalatok is.

A franciák ugyanakkor tartják magukat korábbi álláspontjukhoz, mely szerint az adó nem az amerikai cégek ellen irányul, és csupán a jogtalan adóelkerülésnek akarják elejét venni. Másik érvük az, hogy csupán átmeneti jelleggel vezették be, amíg nem készül el az OECD keretein belül egy új multilaterális adózási szabályrendszer a globális cégekre.

Az EU-n belül Franciaország egyáltalán nem áll egyedül. Németország szintén szerette volna elérni, hogy az Európai Unió egységesen szabályozza a globális technológiai vállalatok uniós adózását. Végül ebben nem alakult ki egyetértés a tagállamok között, így a franciák nemzeti szinten léptek.

Piaci hírek

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.