A helyi techóriás egy saját telefonnal igyekszik a mobil képernyőkön is háttérbe szorítani a Google-t és szolgáltatásait.

Oroszország egy igen sajátságos piac. Itt a globális informatikai óriásoknak sokszor beletörik a bicskájuk a helyi konkurenciába. A külföldi érvényesülés mobil fronton még nehezebb lesz, hiszen itt a Yandex.Phone.

Orosz kézbe orosz mobilt!

A Yandexet szokás az orosz Google-ként emlegetni, ami meglehetősen pontos megfogalmazás. A vállalat hasonló területeken aktív, ráadásul ugyanúgy zömében uralkodó pozícióban van, mint az amerikai vetélytárs, csak nem globálisan, hanem a hazai piacán. A helyi (meg)szokás és a hazai szereplőknek kedvező jogszabályi környezet mellett a Yandex aktívan dolgozik pozíciója megőrzésén, vagy éppen javításán.

A cég ma kezdi árulni saját márka alatt megjelenő okostelefonját, amelyet kifejezetten az orosz közönségnek szán. A meglehetősen fura nevű Yandex.Phone egy középkategóriás androidos készüléknek tűnik. A majdnem 18 ezer rubelért, azaz nagyjából 270 dolláros áron kínált mobil 5,65 inches kijelzővel, Qualcomm Snapdragon 630 processzorral, 4 gigabájt RAM-mal és 64 gigás háttértárral érkezik. A fényképekről két darab, 16 és 5 megapixeles kamera gondosokodik.

 

 

Ahogy a fenti fotón is látszik, a telefonon ugyan ott vannak a Google megszokott ikonjai is egy gyűjtőben, de az alapvető cél egyértelműen az, hogy a vásárlók a Yandex szolgáltatásait vegyék igénybe. Ennek legmarkánsabb megnyilvánulása az, hogy a vásárlót nem a Google Assistant mesterséges intelligenciája kalauzolja, ha segítségre van szüksége, hanem az oroszok saját fejlesztésű gépi asszisztense, Алиса (Alíz).

Hatósági döntés nyitott utat 

A mostani megjelenés közvetlen előzménye, hogy a Google-t arra szorította a helyi versenyhivatal döntése, hogy hagyjon fel azzal a gyakorlatával, miszerint a telefongyártókkal kötött megállapodásainak részeként exkluzivitást és elsőbbséget kapnak az amerikai keresővállalat saját mobilalkalmazásai az Oroszországban forgalomba hozott androidos okostelefonokon. A tavalyi ügy másik folyománya az lett, hogy a keresőmotorok tekintetében is nagyobb szabadságot kaptak a telefongyártók.

Az azóta eltelt bő egy év alatt a Yandex az androidos keresőpiacon is sokat nyert a Google megoldásával szemben: olyannyira, hogy az elsőséget is át tudta venni ezen a platformon.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.