Nemcsak feltőkésítik azokat a mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalkozásokat, amelyek aztán tőlük rendelnek cloud szolgáltatásokat, hanem azt sem feltétlenül árulják el, hogy hol szerepeltetik az onnan származó bevételeket.

A Wall Streeten egyre aggasztóbbnak tartják a big tech vállalatok felhős bevételeinek alakulását, ezen belül pedig azt a tendenciát, hogy a növekedést esetleg mesterségesen pumpálják fel a szolgáltatók az induló MI-vállalkozásokba és kapcsolódó projektekbe való befektetéseikkel – olvasható a Business Insider riportjában. Az elemzők ennek alapján problémásnak tartják a bevételek körbeáramoltatását, amikor egy-egy technológiai óriáscég úgy vásárolja be magát a szóban forgó startupokba, hogy az a megállapodás értelmében a saját befektetőjétől vásárol cloud és MI-szolgáltatásokat.

Mivel a pénz ilyen módon azonnal vissza is áramlik az eredeti helyére, a nagy techvállalatok ezzel praktikusan a saját felhős részlegük növekedését finanszírozzák. A lap szerint az ilyen típusú üzletek egyre gyakoribbá váltak a generatív mesterséges intelligencia felfutásával párhuzamosan. Az Amazon Web Services például 4 milliárd dollárt fektetett be az Anthropicba azzal a feltétellel, hogy a startup az AWS-t használja elsődleges felhőszolgáltatójaként, az Oracle is a Cohere felhőpartnere lett röviddel a befektetését követően, de így járt el a Microsoft is, amikor milliárdokkal tömte ki az OpenAI-t.

Átláthatóságból kettes alá

A Business Insider már tavaly is beszámolt ezekről a piaci fenntartásokról, most pedig egy újabb befektetési bank, az RBC Capital elemzőjét idézi, aki szerint nem világos, hogy a hyperscale-szolgáltatók hogyan veszik figyelembe az ilyen forgalmat – gondolva akár a Google Cloud Platform szerepére is a Google saját Gemini modelljének képzésében. Mindez ugyanis hatással lehet a szolgáltatók eredményeinek összehasonlíthatóságára, és szerinte még azt a narratívát is megkérdőjelezheti, amelynek értelmében ismét fellendültek a felhőalapú kiadások az elmúlt évek lassuló növekedését követően.

Az RBC a cikk alapjn a Microsoftot nevezi meg kivételként, amennyiben a vállalat nemrég egyértelművé tette, hogy nem veszi figyelembe az OpenAI GPT-modelljeinek képzéséből származó bevételeket az Azure-os üzlet növekedésében. Az Amazon ezzel szemben nem hajlandó elárulni, hogy az AWS bevételi számaiban megjelennek-e az Anthropic felhőalapú kiadásai, csupán azt ismételgeti, hogy elszámolása megfelel a számviteli előírásoknak. A cég emellett visszautasította, hogy az AWS "nem szokványos megállapodásokat" kötne partnereivel, míg a többi big tech szolgáltató nem is válaszolt a BI kérdéseire.

Piaci hírek

MI-kódolás: többe kerülthet a leves, mint a hús

A Gartner szerint a tokenhasználat emelkedése és a fizetési konstrukciók átalakítása oda vezethet 2028-ra, hogy algoritmusok drágább lesz kódoltatni, mint szoftverfejlesztőket alkalmazni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.