Az apró élőlények sérülésveszély nélkül tanulmányozhatók a speciális eszközzel. A fejlesztés a remények szerint az orvoslásban is hasznosítható lesz.

Az eddigiekhez képest lényegesen nagyobb szabadságot kaphatnak a kutatók a környezet apró elemeinek fizikai vizsgálatánál annak a japán projektnek köszönhetően, amely távolról irányítható parányi robotujjak segítségével oldotta meg a problémát.

A Ritsumeikan Egyetem tudósai által megálmodott "mikroujjak" nagyjából egy centiméteresek és 3 mm szélességűek. Az ezekben lévő rugalmas, folyékony fémből készült nyúlásérzékelők és a parányi pneumatikus "léggömbizmok" együttesen lehetővé teszik, hogy az eszközt távolról irányító személy éppen elegendő erőt fejthessen ki például egy apró rovar megérintéséhez anélkül, hogy az megsérülne. A kezelő a manipulációhoz egy robotkesztyűt használ, amelynek mozgását leköveti a kisméretű robotvégtag.
 


A technológia teszteléséhez a kutatók a mikroujjakat egy pillebogár lábainak és törzsének reakcióerejének mérésére használták. A lény lábaiból származó 10 millinewtonos visszatolóerő egybevágott a korábbi becslésekkel, ám ezt a számot a tudomány eddig nem tudta közvetlenül ellenőrizni.

Kisebb léptékben gurítanának nagyobbat

A fejlesztés nem csupán a rovarok által kifejtett erőhatások tanulmányozásában segítheti a tudományt. A projekten dolgozó csapat úgy látja, a találmány más mikroméretű interakciók esetében is hasznos lehet, különösen úgy, ha a rendszert kibővítik a kiterjesztett valóság eszköztárával, mivel egy AR-szemüveg bevetése még pontosabb interakciókat eredményezhet.

Talán a legfontosabb reménybeli felhasználási területet pedig az orvostudomány jelenti. A tudósok szerint a jövőben előállított, továbbfejlesztett változatok egy nap akár azt a lehetőséget is biztosíthatják majd az orvosoknak, hogy közvetlen interakcióba léphessenek baktériumokkal és vírusokkal.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.